Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)
II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez
zásaikban is igazat. Annál inkább, mert ugyanazon lapok más cikkei a magyar liberalizmus társadalmi céljait és módszereit is meghamisítva, riasztó színekkel festették le olvasóik előtt. Mindezek folytán, miután más országok sajtója is a német lapok nyomán tájékoztatta közönségét, Európában fokozatosan teret hódított a magyarellenes hangulat. A vitába a hazai sajtó is beavatkozott, de magyar nyelvű fejtegetései a külföldi közönséghez nem találhattak utat. Nem is nagyon tudott újat mondani, illetőleg amit mondott, az a külföld meggyőzésére nem éppen volt alkalmas. Hiszen mikor a német lapok feltették a kérdést: mit szólnának a magyarok, ha rájuk - mint az osztrák birodalom lakóira - a német nyelvet erőltetnék, Kossuth csak azzal tudott visszavágni, hogy ilyent még gondolni is képtelenség, mert ez az ország magyarok vérén szerzett, magyar haza! Meg azzal az államjogi érveléssel, hogy Magyarország nem az osztrák birodalom része, hanem csak azzal közös uralkodó által birtokolt állam, a magyarországi nemzetiségek közül viszont csupán a belkormányzatukban saját nyelvüket használó horvátoknak van állami létük. A külföld előtt védőállásba szorult magyar nacionalizmus csak azzal vigasztalódhatott, hogy idehaza ő az erősebb. Mert az evangélikus konvent kirendelt választmánya nem talált szlovák panaszt, amelyet orvoslandónak minősített volna. Pedig a bányakerületi esperesség 1843-i közgyűlésén újólag kérte a lelkészek egy csoportja, hogy a csupán szlovákul értő idős papok kedvéért latinul adják ki a közgyűlés jegyzőkönyveit: a magyar párt azonban még Seberiny szuperintendensnek kétnyelvű - latin és magyar — jegyzőkönyvezést ajánló, kompromisszumos javaslatát sem fogadta el. A nemzetiségek joggal védekeztek szóban és írásban - tőleg Ludevit Stur és Jan CaploviC - a magyarizmus ellen. Nem csoda, ha az önvédelem hevében, akárcsak a magyar nacionalizmus képviselői, nemegyszer engedték, hogy indulataik ragadják el őket. Mert a türelmetlenségre időnként maguk is durvasággal válaszoltak. Akadt hangadóik közt, aki a magyarsággal kapcsolatban barbárságot, hovatartozását illetően Ázsiát emlegetett. Vezetőik agitációjában gyakran több ponton szenvedett torzulást a liberális nacionalizmus megítélése: e nacionalizmust jobbik esetben a nemesség, rosszabbikban a magyarság egészének nyakába varrták: hallgattak róla, hogy e liberális nacionalizmusnak társadalmi reformtartalma is van; meghatározó irányzatává az erőszakos kilengéseket minősítették; kirívó mozzanatait felnagyítva mutatták be a világnak; költött esetekkel toldották meg vétkei lajstromát, sőt gondoskodtak róla, hogy a kitalált történetek egyike-másika fél Európát is bejárja; olyan visszaéléseket is a magyar nacionalizmus számlájára írtak - ezt tette már Jozeffyék beadványa is -, amelyek nem nemzeti, hanem kizárólag feudális önkény megnyilvánulásai voltak, azaz pusztán osztályelnyomásból fakadtak. Magyarok és nem-magyarok türelmetlensége az akció-reakció szabályai szerint kölcsönösen táplálták egymást. Mindkettő részes benne, hogy a
