Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

érdekében végrehajtandó unió viszont hathatósan mozdíthatja elő a nemzet vallási és nyelvi egységét. Hiszen a több mint kétmillió református elsöprő többsége a magyar etnikumhoz tartozott; soraikban elevenebben éltek a nemzeti hagyományok és általában erősebb volt a nemzeti érzés, mint a többi vallás követőiben. Az evangélikus és a református felekezetek uniójából születő új egyházban a magyarság számbeli fölénye vitathatatlanná válik, ezáltal pedig egyházkormányzati túlsúlya is véglegesíthető: így ő szabhatja meg a főiskola szellemét, kezébe veheti az egyházi közösségek és intézmények életének ellenőrzését, mindkettő révén pedig eredményesebben egyengetheti a más ajkú protestánsok elmagyarosítását, de legalábbis az egyházat fedezékül használó „pánszláv" törekvéseknek vethet véget. Az ötletet Zay előbb az evangélikusok két tekintélyével: Pulszky Ferenccel és Kubinyi Ferenccel tárgyalta meg, majd az ő egyetértésükkel állt vele a nyilvánosság elé. 1841 tavaszán kibocsátott szózatában azzal az indokkal sürgette evangélikusok és reformátusok közös egyházba olvadását, hogy az unió a protestantizmusnak, a katolicizmusnak, az alkotmányos szabadságnak és a kormánynak egyaránt érdeke, mert egyrészt kiküszöböli a súrlódásokat a két protestáns felekezet, és szaporítja az érintkezési pontokat - majdani egyesülésüket is előkészítve — az új vallási közösség és a katolicizmus között, másrészt megszünteti „minden idegen elemnek" az államra gyakorolt, vallási és politikai szempontból veszélyes befolyását. E gondolatmenet szerint az unió a vallási és rajta keresztül a társadalmi béke megteremtésének, egyszersmind a szabadság és „honunk nemzetisége", azaz a magyar nemzet védelmének eszköze, következésképpen a haladás gyorsítója, sőt feltétele. Az eszme nagy visszhangra talált azon magyar vagy magyar érzelmű evangélikus és református körökben, amelyek értették és helyeselték az unió félig ki is mondott célját. Olyan evangélikus egyházkerületek, esperességek és gyülekezetek, amelyek vezetésében magyarbarát szellem dominált - a győr-mosomtól a felső-szabolcsiig, a késmárkitól a szarvasiig - sorra hozták pártoló határozataikat. A református egyházkerületek közgyűlései és gyülekezetei talán még lelkesebben helyeselték Zay tervét. A főiskola ügyében működő választmány maga is reményét fejezte ki, hogy a két felekezet eggyéolvadása hamarosan bekövetkezik. A református körökben tekintélynek számító Bernáth Zsigmond azt javasolta, hogy a reformátusok és evangélikusok egyetemes évi gyűlései már 1841-ben közös és egységes konventként ülésezzenek. Kossuth, aki az unió legfőbb népszerűsítői közé tartozott, és lapjában rendszeresen hírt adott az egyesülést igenlő végzésekről és megnyilatkozásokról, ugyancsak azt szorgalmazta, hogy a két felekezet egyetemes gyűlései még 1841 folyamán tegyenek tényleges lépéseket az összeolvadásra, mert annak meggátlása érdekében „a pánszlávizmus" mindent elkövet; egyúttal közös egyházi lap kiadását indítványozta, amely elsődlegesen az unió ügyét tartja napirenden.