Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

séges programmá elsőként — már 1841-ben — összegező szatmári 12 pont, nem utolsósorban pedig Kossuth Lajos Hírlapjának kristályosító állásfoglalásai vetnek összességükben világot. Persze, nincs szó arról, mintha a liberalizmus zászlaja alatt gyülekező erők a megfogalmazódó igényeknek akárcsak többsége mögé is összességükben sorakoznának fel. Sőt arról sincs, mintha a mozgalom hangadói — félretéve a fokozatosságot — azonnali feladatnak tekintenék mindahány igény kielégítését. A részletek még korántsem kidolgozottak, a megvalósítás módjának és formájának a kérdések egész sorában még csak keresgélése folyik, a „miként"-ekre adandó válaszokon gyakran még csupán töprengenek a liberális nemesi reformerek, vagy legalábbis nem jutnak túl a különböző ötletek szembesítésének szintjén. Mindezek ellenére a végső célok, amiket a törzskar elérni kíván, és a határok, amelyeknél megállni szándékozik, a vezetők állásfoglalásai alapján 1842 táján már - kétséget nem hagyóan - egyértelműek. E célokat - Kölcsey Ferenc roppant horderejű gondolatát vezéreszmévé emelve és továbbfejlesztve — Kossuth Lajos a „szabad föld és szabad ember" tömör formulájában summázta. A föld és ember szabadságának egymáshoz kapcsolt követelése nem jelentett kevesebbet, mint a feudális tulajdonviszonyok, valamint a rájuk épült jog- és teheregyenlőtlenség likvidálásának, azaz a feudális társadalmi és gazdasági rend felszámolásának óhajtását. Ennek megfelelően a föld szabadságának biztosítása végett a liberálisok nemcsak a föld szabad forgalmát és a földdel való szabad rendelkezést korlátozó kötöttségekkel - az ősiséggel, a háramlási joggal stb. - fordultak szembe; egyszersmind felvetették azon járadékok immár kötelező megváltatásának eszméjét is, amelyeknek szolgáltatása - egyúttal kifejezve a földesúr tulajdonjogát - az úrbéres jobbágy számára a földhasználat feltétele volt, de amelyek megváltásával a föld tulajdonjoga magára a jobbágyra száll át. Nem más ez, mint a jobbágyfelszabadítás igenlése. Hogy pedig a tulajdonszerzés joga más vonatkozásban se maradjon születési vagy osztályprivilégium, a liberálisok harcot indítottak a tulajdonképesség általánossá tételéért, más szóval a nemesség földbirtoklási monopóliumának megszüntetéséért, teljessé tenni akarva ezzel a föld szabad forgalmának és a tulajdonos elidegenítési jogának korlátlanságát, ami viszont a polgári földtulajdon megteremtésével azonos. A feudális járadékok megszűnése, amelyet a vezető liberálisok ekkortájt már kötelező önmegváltás útján óhajtottak elérni, a jobbágy számára több, mint szociális helyzetének puszta javulása: emberi szabadságának is elengedhetetlen tartozéka. Hiszen a szabadság azt jelenti részese számára, hogy a társadalom, illetőleg az államhatalom által biztosított politikai és egyéb jogokat a többi jogélvezővel egyezően gyakorolhatja: ez viszont azt a kötelességet rója minden jogélvezőre, hogy a társadalom, illetőleg a neki politikai keretet adó állam fenntartásának terheiből ugyancsak kivegye részét. És a liberálisok célként bármiféle kiváltságon alapuló tehermentes-