Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

I. A birodalmi kormányzat új magyar politikája 1840 után

A kancellár ennek megfelelően reagált a nádor koncepciójára és javaslataira. Politikai természetű tanácsait — mintegy mellékesen - helyeslőleg nyugtázta, de saját konkrét terveiről a fátylat taktikai okokból egyelőre nem lebbentette fel. Módszeréül sajátos eljárást választott: mind Józsefet, mind a magyar kormányszerveket és osztályszövetségeseket fokról fokra, célzások, töprengés, megoldandó problémák felvetése formájában, szinte észrevétlenül vonta saját céljaihoz egyre inkább közelítő nézetek kialakítása-elfogadása felé. E taktikával egyrészt érlelte koncepciója realizálásának megkezdéséhez a politikai-társadalmi feltételeket, másrészt ravaszul oly látszatot kelthetett, mintha a birodalmi kormány csupán magyarországi hívei unszolásának engedne, amikor új politika alkalmazására tér át. És miközben a birodalom legfelső köreiben megindultak a bizalmas tervezgetések, Metternich egyelőre a magyar közvéleményt, sőt a magyar kormányszerveket is meghagyta abban a hitben, hogy Bécs minden tervnek híjával van, hogy a meglevőhöz minden új kezdeményezést mellőzve ragaszkodik. Egyidejűleg viszont — említett taktikájával — folytatta a nádor és a fő tisztségviselők lelki megdolgozását, hogy a következő diéta időszakában részlegesen előhozandó álláspontja már feltétlen helyeslésükkel találkozzék. Részletesen, de elutasítóan válaszolt viszont a nádor gazdasági jellegű indítványaira. Az természetesen folyt a birodalmat területileg is ipari és agrárfélre osztó koncepciójából, hogy a magyarországi iparfejlesztésnek amelyet József sem vetett fel — határozott és következetes ellenfele volt. Az iparteremtő törekvések indokoltságát általánosságban nem vonta kétségbe, Magyarország viszonylatában azonban kereken tagadta. Álláspontját azzal az elmélettel takarta, hogy Magyarországon éppen az az alap hiányzik, amelyre az ipar épül, nevezetesen a civilizáció; így ott csupán az agrárfejlődés feltételei lehetnek adottak. Mintha a modern értelemben vett civilizációnak nem éppen az ipar lenne a bázisa! Csakhogy kategorikusan nemet mondott a nádor azon javaslatára is, hogy Magyarország számára a vasút államköltségen vagy állami támogatással épüljön. Magát a vasutat szükségesnek tartotta ugyan, már csak azért is, mert ha irányát helyesen szabják meg, az egységes birodalmi piac hatalmas emeltyűje lehet. Arra azonban - Kübeckkel teljes egyetértésben - nem volt hajlandó, hogy e célra a birodalmi kormány az államkasszából akár egy fillért is áldozzon. Pedig a közlekedési hálózat és eszközök meghatározását - a nemzet közvéleményével szöges ellentétben - királyi, azaz kormányjognak minősítette, és a magyar országgyűlést csak létrehozásuk és fenntartásuk költségeinek fedezésére ítélte jogosultnak. Döntését azzal indokolta, hogy a birodalmi kormány anyagi erejét az örökös tartományok vasútépítése veszi teljesen igénybe, és kizárólag ez támogatandó, mert Magyarország, amely az örökös tartományokra háruló adónak a nemesség mentessége miatt csak töredékét fizeti, a német tartományok zsebére nem is kívánhat