Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

államelmélet és közgazdaságtan ezt vallja — nem követhet független kereskedelempolitikát, hiszen kifelé az egésznek kell egységet és erőt mutatnia. A magyar védvám eszméje, amellyel a liberálisok kacérkodnak, merő ábránd, de jogossága sem igazolható. Magyarország védvámokba gubózása esetén a külföld az egész Habsburg-birodalomtól elzárkóznék, Magyarország önmaga szűkítené belső piacát, és kizárólag saját fogyasztására lenne utalva, holott most sem mindig tud terményeivel mit kezdeni. Műipara felvirágzását se remélheti osztrákellenes védvámoktól, mert útviszonyai, tőkehiány és szellemi elmaradottsága miatt még messze áll az iparhonosítás fokától. A magyar nyerstermékekre vetett ausztriai importvám indokolható azzal, hogy ez a nagy adóval terhelt osztrák nyerstermelő magas termelési költségeit ellensúlyozza, amikor védi őt a magyar konkurenciától; magyar védvám emelésére okot szolgáltató adó viszont nem létezik. De politikailag is ártalmas - ez Dessewffy álláspontja — elzárkózni a monarchia többi nemzetétől; a birodalom ugyanis jelen és jövendő békéje érdekeit, a külhatalmakhoz való viszonyát a kereskedelmi politikában és szövetségekben is kénytelen figyelembe venni, ezért Magyarország fejlődésének is ez az egységes kereskedelempolitikája a biztosítéka. Államkapcsolatban élő országok közt - elv és gyakorlat rá a tanúság - a szabad kereskedelem alkalmazandó, mert ez hasznos a feleknek, és mert ezt követeli az államkapcsolat szilárdságának, kifelé képviselendő egységének érdeke. A fennálló vámsorompó mindezzel ellentétes, mindkét birodalomrésznek káros, ezért „nem örökíthető", hanem mielőbb lebontandó. A kör ezzel bezárult: a konzervatívok a Zollverein mellőzése esetén is a belvámok kiiktatását, tehát a birodalmi vámegység megteremtését szorgalmazták. Benne látták Magyarország és az örökös tartományok összeláncolásának leghatékonyabb formáját. A liberálisok külpolitikai indítékokból találták szükségesnek, hogy Magyarország megmaradjon a birodalom keretében, ezen belül azonban széles körű, szinte a perszonálunió fogalmával felérő önállóságot kívántak számára, érdekeit pedig a szigorú kölcsönösség alapján óhajtották a Lajtán túli területek érdekeivel a lehető elhatárolódás mellett egyeztetni. Széchenyi alkalmazkodni akart az osztrák császárság érdekeihez, hogy az alkalmazkodással is erősödő birodalmi kormány támogatásával egyrészt keresztülvihesse azokat a haladó társadalmi-gazdasági reformokat, amelyek megítélése szerint egyképp szolgálják az ország és az arisztokrácia javát, és amelyek az arisztokrácia számára el is fogadhatók, másrészt meggátolhasson olyan újításokat, amelyek aláásnák az arisztokrácia politikai vezérszerepét. A konzervatívok viszont azon dolgoztak, hogy gazdaságilag összeolvasszák Magyarország és az örökös tartományok érdekeit, és ezzel fokozatosan elöljenek minden magyar igényt, amely az adottnál szélesebb politikai önállóságra irányul, ök csak az árutermelő arisztokrácia osztályszempontjait követték és