Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

I. A birodalmi kormányzat új magyar politikája 1840 után

farmjának csak meghatározott részeivel engedhette megismerkedni őket, mert programja jelentős hányada náluk sem talált volna — legalábbis egyelőre — helyeslésre. A titkos előterjesztés tartalmába még József nádort sem avatták be. A provokálás gondolatát, amely ürügyet adhatott volna a katonai fellépésre, a Geheime Konferenz nyilván elutasította. A törvényesség látszatába takart kormányzati reform eündításához pedig előkészület, a feltételek érlelődése, tehát idő kellett. Mert körvonalazásakor téves volt Metternich helyzetfelmérése: Magyarországon nemcsak a „felforgató" irányzat radikaüzmusát becsülte túl, de a konzervativizmus lehetőségeit és azon abszolutizmus támogatására való készségének fokát is, amelyet elaborátuma képviselt. A bizonytalankodás a birodalmi vezetőkörökben, a haladás erőinek várható ellenállása és a konzervatívok feltétlen szükséges támogatásának esetleges kimaradása Magyarországon a reform haladéktalan megkísérlése ellen szóltak, ezért csak idő múltával, akkor is részletekben és fokról fokra, a politikai feltételek létrejöttével párhuzamosan lehetett vele előállni. Időt és számos akadály előzetes elhárítását igényelte a vámunió megteremtése is. Noha Metternichék az örökös tartományok ipari felvirágoztatását célzó vámpolitikai törekvéseiket egyszersmind közpolitikai célnak: a minél egységesebb összbirodalom kiépítésének szolgálatába állították, e téren aránylag hamarabb számíthattak előrelépésre, mert az egységes vámterület eszméje a magyarországi nagybirtokosság agrárius anyagi érdekében könnyebben talált igenlő visszhangra. A centralizációs törekvésekkel teljes összhangban és Metternich segítségével érvényesítette akaratát Kübeck az osztrák vasúthálózat kiépítésében. A már munkába vett észak-déli pályák mellé három újabb vonal építésére eszközölte ki a kormány engedélyét, amelyek Bécsből Prágán át Drezdáig, a bajor határig és Triesztig futottak. Ráadásul keresztülvitte, hogy e vonalak - egész Európában elsőnek államköltségen épüljenek. A vasutak állami tulajdona és Bécsnek a vasúthálózat centrumává fejlesztése beleillettek az örökös tartományok további iparosítását, valamint a gazdasági központosítást célzó koncepcióba. A főváros összekötése a tengerparti Trieszttel részben a külkereskedelem fellendítésére volt hivatott, részben pedig azt a célt szolgálta, hogy ez az osztrák kikötő versenyképességben messze megelőzze Fiumét, amelynek az önálló magyar külkereskedelem bázisává építése a magyar reformereknek régi álmuk volt. Egyvalamivel azonban nem számoltak a kancellár és hívei: azzal, hogy a politikai konzervativizmus alapelemeit átmentő abszolutizmus bővítése és a gazdasági liberalizmus csupán ideig óráig férhetnek össze, hogy a gazdasági alap kapitalisztikus fejlesztésével csak a szakadékot növelik közte és a politikai felépítmény között, azaz akaratlanul siettetik a társadalmi rend válságának kiéleződését a birodalom nyugati felében is. Amennyiben pedig ez érezhetővé vált a birodalom vezetői körében, fokozta bizonytalanságukat és sötéten látásukat. 2* 19