Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

része, amelyben a legnagyobb nyugtalankodási hajlam, egyszersmind a legnagyobb fejlődőképesség összpontosult, nemzetiségét és jogait védve, szakadatlan ostromállapotban élt. Amikor túl nagy lett már a zavar, a kormánynak csak kétféle választása maradt: vagy rendkívüli állapot bevezetése útján erőszakkal teremtett rendet, vagy a legszilárdabb egységet alakította ki azokkal, akik elvhűségből, illetőleg önjavuk miatt őszintén csatlakoztak hozzá, és tettekkel-tanácsokkal támogatták őt. Ugyanakkor azokat, akik nem álltak szolgálatába, terhes és gyanús személyiségekként kezelte, nem méltatta őket figyelemre, és arra kényszerítette, hogy a békétlenek légiójával kovácsolódjanak össze minden felső intézkedést ellenző szilárd csapattá. Ámde a kormány 1840 óta nyíltan a magyar alkotmány és nemzetiség talaján áll: felfogta, hogy az osztrák állam csak akkor érhet el tökéletes fejlődést, ha vezetése tiszteletben tartja nemzeteit és valamennyi népének kormányzási formáit, meghagyja mindegyik nyelvét, erkölcsét és hagyományos törvényeit, és csupán azt száműzi az államgépezetből, ami veszélyeztetheti az összbirodalom harmóniáját és boldogulását. Magyarország, amelynek jobbik része vallásos kegyelettel csüng nemzetiségén és kormányzatformáján, ugyancsak ezen elv alapján juthat oly fejlődésre, amelyre képes, és amely folytán, ha alkotmánya és nemzetiségének alapelvei összhangba kerülnek az osztrák birodaloméval, előbb-utóbb elfoglalja megfelelő helyét az összmonarchiában, és ugyanolyan lojális lesz, mint annak bármely más népe. Mégis - a kormány magatartásának megváltozása óta - Magyarországon a dolgok rosszabbul mennek, mint korábban, és félő, hogy nemsokára vagy teljes bénultság-tétlenség, vagy tökéletes felbomlás következik be. A baj gyökere nem a nagyon is türelmes kormányban, hanem abban van, hogy a beolvasztó koncepció elejtése óta nem meghatározott és összefüggő terv szerint cselekszik, illetőleg vagy nincs, vagy legalább úgy tűnik, hogy nincs is terve; tetteiből hiányzik a következetesség; ingadozik, gyakran jő zavarba, mintha előzőleg nem eléggé gondolta volna át lépéseit, és mintha lemondott volna róla, hogy úr legyen a házban. Ennek folytán a közigazgatásban nincs élet, sőt minden egyre jobban sorvad, a rendetlenség naponta nő, és nem is lehet célszerű reformra gondolni. A jó érzelműeket elkedvetleníti a kormány bizonytalankodása: nem tudják, miképp szolgálják őt és hogyan viselkedjenek. Ha mindez nem v^ito^jv Magyarország mint az osztrák monarchia „integrálandó része" örökké parlag cs puszta marad, vagy óhatatlanul káoszba süllyed. Ezért a kormánynak elszántnak és felkészültnek kell lennie, hogy ha erővel kell beavatkoznia, a közjót semmiféle ingadozással ne kompromittálja. Mielőtt azonban bebizonyosodnék, hogy elkerülhetetlen egy alkotmányellenes közbelépés, minden megkísérelendő, amely által a dolgok esetleg megrázkódtatás nélkül hozhatók rendbe.