Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

álláspontra helyezkedett, hogy ha Széchenyi megtérése őszinte, maradjon a kormányt támogatók táborának közkatonája, ne akarjon aktívan befolyni a kormánypolitika meghatározásába. Metternich e levelének másolatát — a kancellár megbízásából, de a megbízásról nem téve említést - Gervay Jósika Sámuel levelével együtt 1842 utolsó napjaiban küldte meg Széchenyinek. Jósika egyike volt azon konzervatívoknak, akik mindenképpen egyengetni szerették volna a kormányzat és Széchenyi összefogását. Miután néhány héttel korábban Széchenyi bizalmasan terveibe avatta őt, személyesen is közbenjárt Metternichnél, hogy Széchenyi jelentkezése kedvező fogadtatásra találjon nála. Eljárásának eredményét abban összegezte Széchenyi számára, hogy benyomása szerint Metternich, aki előre látta az események alakulását és egyesek megfordulását, nem mondott le Széchenyiről; bár fájt neki, hogy Széchenyi az iránta megnyilvánuló bizalom ellenére más utat járt, mégis tudta: előbb-utóbb megáll, mert praktikus érzéke megérteti vele, hogy romboló elemek közt lehetetlen a haladás. A kancellár - szerinte - úgy vélte, hogy szükség van a kölcsönös bizalom helyreállítására, de „ez már Széchenyi dolga"; nyilatkozzék hát, hogy szerinte mely kérdések elővétele időszerű, mely eszközökkel érhető el a kitűzendő cél, és nézetei miképp egyeztethetők össze a szükséges rendszabályokkal. Egyébként — javasolta Jósika — nem lenne célszerűtlen, ha Széchenyi személyesen adná elő nézeteit Metternichnek, de szükség esetén ő is vállalkozik továbbításukra. Gervay válasza és Jósika szépítgető tájékoztatója - noha Metternich fenti levelének másolatával együtt érkeztek hozzá - az indokoltnál jobban fellelkesítették Széchenyit: csodálta a kancellár szellemét, és hangot adott meggyőződésének, hogy Bécsből inkább görcsoldó cseppek, mint korbácsütések érkeznek hozzá. Valójában Jósika, bár a kancellár felhatalmazta rá, nem mondta el a teljes igazságot; a ténylegesnél kedvezőbb véleményt adott Széchenyiről a kancellár szájába. Mert Metternich írásban leplezetlenül és nyersen fejtette ki nézeteit. Azokon túlmenően, amiket Jósika Széchenyi tudomására hozott, még a következőket szögezte le: Ha Széchenyi őszintén csatlakozik a kormányhoz, és „az eszközök megválasztásában" sem zavarja annak céljait, akkor fátyolt vetnek ugyan múltjára, de jövőjére nézve tettekkel kell neki biztosítékokat nyújtania. Az oly szellemek, mint ő, mindig vezetni akarnak, ez pedig nem engedhető meg nekik. Széchenyinek „meg kell tanulnia engedelmeskedni", azaz „nem a vezető hatalom felett, hanem alatt kell helyet foglalnia". Ha tehát egyetért a kormány alapelveivel, engedelmeskedjék nekik; ha viszont nem helyesli őket, akkor „maradjon az ellenzék soraiban, ahol kevesebbet árt, mintha kormányzati hatáskörbe akarna avatkozni". Széchenyi nem ismerhette a birodalmi vezetés Magyarországgal kapcsolatos szándékait, mégis azzal áltatta naivan és botorul mind magát, mind a közvéleményt, hogy a kormányzat felkarolja azokat a reformokat,