Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

személyének azonosságára szűkül Magyarország és az örökös tartományok kapcsolata. Minden más - viszonyukat kölcsönösen érintő - kérdés nemcsak egyenjogú, de egymástól független és olyan partnerek megegyezésének tárgya, akik belvonatkozásban semmiképpen, külvonatkozásban pedig lehetőleg nem ismerik el külön és eleve birodalmi, azaz közös ügyek létezését, vagyis kirekesztik annak lehetőségét, hogy közös ügyek címén az egyik fél a másik ügyeibe az államélet bármely vagy ugyanazon szektorában beleszólást kaphasson. Azok - a feleket kölcsönösen érintő - kérdések, amely közös szabályozást igényelnek kapcsolatukban, nem valami birodalmi egység és birodalmi ügyek létének, hanem azon puszta ténynek logikus és természetes következményei, hogy az osztrák császárság és a magyar királyság koronáját egyazon fő viseli, a két állam pedig uralkodójuk, illetőleg uralkodóházuk közössége miatt államszövetséget alkot egymással. Megtalálható ebben az államszövetségi koncepcióban „a német elemre támaszkodás" gondolata is, amelyet Szózatában Wesselényi is hirdetett, és amelynek gyakorlata később oly végzetessé vált Magyarországra. Ám e gondolat nem pusztán a magyar liberalizmusnak volt sajátja, hanem szinte közfelfogásként uralkodott a korabeli Magyarországon. A lényeges mégis az, hogy a liberalizmusban nem retrográd társadalmi-politikai célokkal összekötve kapott helyet, a magyar reformellenzék pedig, amely ezt az államszövetségi koncepciót kialakította, nem egy konzervatív és hódító hatalompolitikát folytató, hanem liberalizmusból és liberálisan újjászülető Németországgal kívánt együtt haladni. 2. A KÖZÉPUTASSAG ILLÚZIÓJA A liberális ellenzék körében a keleti kérdés, a cárizmus, továbbá a vele összefüggésbe hozott pánszlávizmus és a nemzetiségi mozgalmak miatt érzett félelem nyomán, valamint Deák agitációjára nyert fokozatosan teret a gondolat, hogy Magyarországnak továbbra is a Habsburg-dinasztia jogara alatt kell keresnie boldogulását, mert politikai jövője csak a monarchia fenntartása esetén, a birodalom keretében van. De a nemzet sorsáért aggódok és újjászületését óhajtók közt akadtak olyanok is, akik nem a fentiek hatására jutottak e következtetésre. Közülük igazán kiemelkedő személyiség gróf Széchenyi István, akinek mindig is, akkor is alapkoncepciója volt a birodalmi közösség őrzése és óvása, amikor a haladó fők még a reformmozgalom vezérét tisztelhették benne. Költészet csupán - jegyezte ő meg 1842-ben - Vörösmarty „itt élned, halnod kell" formulája; „a prózai valóság" az, hogy „az osztrák méhkaptárban kell nagyságodat, elégedettségedet megtalálnod". E vezéreszméből, amelyben „az osztrák méhkaptár" a Habsburg-dinasztiával már egyenlő realitásként volt jelen,