Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

Helytartótanács titkára felelős a diétának, de a Kamara elnöke is köteles a rendeknek számot adni; a kezdeményezés joga kizárólag az alsóházat illeti; a rendi tábla határozatát - az adott helyzetben talán ez volt a legnagyobb horderejű gondolat - a mágnások háza csak háromszor vetheti vissza, mert az alsóház, ha továbbra is ragaszkodik eredeti döntéséhez, a főrendeket kiiktatva, a diéta javaslataként terjesztheti azt a király elé. Madarászék tervezete, amelyet nyomtatásban minden törvényhatóságnak meg akartak küldeni, a gyűlésre teljes számban felvonult konzervatív tábor, főképp az arisztokraták viharos tiltakozásával találkozott. Gróf Zichy Ödön és Jenő, gróf Cziráky János és mások izgatónak, anarchiakeltőnek, forradalom-támasztónak, az alkotmányt felforgatónak, sőt országveszejtőnek bélyegezték, azt állítva, hogy a lengyelek bukását is a hasonló reformok okozták; egyben bejelentették, hogy a végsőkig és. foggal körömmel küzdenek ellene. Salamon, a Madarászok, Mérey László és mások hasztalan érveltek: a reform m4 nem forradalom; inkább a terrorizmus okoz forradalmat, mint a békés újítás; a tervezet csupán a mágnástábla káros túlsúlyát szüntetné meg; a nemzet nem kötheti magát egy hatszáz éves alkotmányhoz. Mérey még azt is kijelentette: a forradalom csak az arisztokráciának okoz kárt, az önkényt inkább felülről, mint alulról gyakorolják, Kosciuszkót pedig többre becsüli minden uralkodónál. A konzervatív-arisztokrata liga halasztás formájában végül is eltemette a javaslatot, amelyet Zichy Jenő gúnyosan „alapi alkotmányinak titulált, arra célozva, hogy készítői Salamon alapi házában üléseztek. A fehérvári események is azt a tanulságot szolgáltatták a mérvadó liberálisóknak, hogy közvetlen úton nem megy a törvényhozás szerkezetének és mechanizmusának olyan átalakítása, amely a végrehajtó hatalmat is befolyásolhatná, és mind a társadalmi reformok, mind a birodalmon belül megvalósuló nemzeti önállóság alapja lehetne. Hosszú vívódás, fontolgatás-tanakodás és eszmecsere után kezdett pesti központjukban formát ölteni annak a közvetett útnak a képe, amelyen lassan ugyan, de végül is célhoz érni reméltek. Kedvenc gondolatukká vált, hogy a diéta csak akkor bírható rá saját struktúrájának megváltoztatására, ha morális kényszer alá kerül. Ez azonban mindaddig nem következik be, amíg a rendek táblája úgyszólván csak a nemesség nevében szólhat, és nem a nemzet egészének képviselőjeként léphet fel. Ezt viszont mindaddig nem teheti, amíg a nép politikai jogok és diétái képviselet nélkül marad. Nem célszerű tehát a diéta rendezését a népképviselet bevezetése előtt erőltetni, mert megreformálása ebben az esetben úgyis csak részleges lehetne, sőt a kormány akarata szerint ütne ki. Meg kell fordítani a sorrendet: előbb a nép ruházandó fel diétái képviselettel! E ponton viszont kezdetben megoszlott a liberálisok nézetformáló vezetőinek véleménye. Némelyek - így Pázmándy Dénes, Lónyay Gábor -