Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

IV. A HABSBURG-BIRODALOM MAGYAR SZEMMEL 1. MAGYARORSZÁG BIRODALMI HELYÉNEK ELLENZÉKI MEGÍTÉLÉSE Amikor 1842 elején Pest megye egyik közgyűlésén Dessewffy Aurél kijelentette, hogy az okosság nem mindig a jog, hanem időlegesen a politika előírásainak követését tanácsolja, Kossuth így replikázott: a politika mindig gyengíti a jogot, ezért Magyarországnak, ha nem óhajt az örökös tartományok helyzetébe kerülni, szigorúan kell törvényeihez ragaszkodnia. Csakhogy Magyarország viszonyát Ausztriához két olyan alaptörvény szabályozta, amelyek nem mindenben álltak egymással teljes összhangban. A korábban keletkezett Pragmática Sanctio Magyarországot és az örökös tartományokat a Habsburg-dinasztia egymástól elválaszthatatlanul és feloszthatatlanul birtokolt, illetőleg birtoklandó országainak nyilvánította. Az 1790:10. törvénycikk viszont Magyarországot olyan országnak deklarálta, amely önálló állami léttel és alkotmánnyal bír, kormányzata és kormányszervei törvényes formáinak összességét illetően független, a törvényes uralkodó által pedig saját törvényei és szokásai szerint igazgatandó és kormányzandó. A két törvény közül viszonyuk értelmezésében elsődlegesnek és meghatározónak a liberális ellenzék az utóbbit tartotta. Felfogása szerint a Pragmática Sanctióban nem Magyarország és az „osztrák ház" öröklött országai és tartományai kötöttek egymással örök szövetséget, hanem a magyar nemzet és a Habsburg-ház; így a Pragmaticának e halaszthatatlanságról és feloszthatatlanságról szóló passzusa nem kiindulópont, hanem következmény; csupán azt jelenti, hogy amíg maga a Pragmática érvényben van, a két ország egyike sem szakítható ki a Habsburg-dinasztia uralma alól, illetőleg mindkettőnek uralkodója egy és ugyanaz. E magyarázattal, amelyet Deáktól Kossuthig az oppozíció csaknem minden tekintélye vallott, a liberálisok elméletileg feloldották azt az ellentmondást, amely a Magyarország függetlenségét biztosító törvény és a Magyarországnak, valamint a Habsburg-dinasztia öröklött országainak és tartományainak örök összetartozását leszögező Pragmática közt ténylegesen létezett. E feloldásban támaszkodtak egyébként a római jog azon alaptételére is, hogy a korábbi törvényt a későbbi értelemszerűen módosítja. A birodalmi vezetés gyakorlata azonban nem a liberálisok elméletéhez igazodott. Egyrészt voltak olyan természetű kérdések, például a kül-