A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - V. - Sipos Levente: Részleges közkegyelem 1959-ben és 1960-ban

834

SIPOS LEVENTE

A megyei pártbizottságok első titkárainak javaslata alapján a Nezvál, Biszku, Szénási összetételű bizottság végül is mindössze 20 elítélt kegyelemben részesítését javasolta augusztus 1-jén a Politikai Bizottságnak. A PB augusztus 9-én rábólintott és az Elnöki Tanács augusztus 14-én úgy gyakorolt kegyelmet, hogy a 20 közül 7 büntetésének hátralevő részét három évi próbaidőre felfüggesztette (köztük Eörsi Istvánét), 13 rab börtönbüntetését csökkentette.41

A 4. § alapján a javító-nevelő munka végzése alól 2759 ember kapott kegyelmet. Közbiztonsági őrizetben 1960. április 4-én 818-an voltak. Az 5. § alapján mindegyiküket szabadon engedte a rendőrség, de ezt fokozatosan tette meg, hogy mérlegelhesse esetlegesen büntetőeljárás indítását ellenük. Április 14-e előtt 189-et helyeztek szabadlábra, a többiek május végéig hagyhatták el az internálótábort. Az 1956. évi 31. és az 1957. évi 1. sz., a közbiztonsági őrizetről szóló törvényerejű rendeletek alapján összesen 12 479 személy42 került a kistarcsai és a tököli internálótáborba. 1957-ben főleg a forradalom alatti tevékenység miatt kerültek ide emberek. Az internálótábor akkor a börtön előszobája volt, sok ide zárt személy ellen büntetőeljárást indítottak, mielőtt a hat hónap vagy a többször hat hónap letelte előtt szabadon engedték volna őket. 1957 után az internáltak összetétele megváltozott, nem a politikai okokból begyűjtött emberek, esetleg osztályidegen voltuk miatt megbízhatatlan személyek, hanem közveszélyes munkakerülők, garázdák, prostituáltak alkották a nagy többséget. Már nem eredeti funkcióját töltötte be. Ezért mondta Kádár a PB 1960. március 8-ai ülésén, hogy az internálási rendszer „ma már az összes szocialista országok közül csak nálunk van meg, nálunk, ahol adott helyzetben született kényszerítő körülmények között. Azon kell gondolkodni, hogy mivel a három évvel ezelőtti helyzet megváltozott, ezen a dolgon változtassunk.”43

Az elítéltek között - a remény hal meg utoljára jegyében - „közkegyelmi hangulat” terjedt el, ahogy közeledett a felszabadulás 15. évfordulójának hivatalos ünnepnapja, április 4-e. A közkegyelem azonban nagyon is részleges volt, a börtönben levő köztörvényes bűntényes férfiakra nem terjedt ki. Ez egyes büntetésvégrehajtási intézményekben elégedetlenséget váltott ki a rabok körében. Sőt, a Váci Országos Börtönben a feszült hangulat zendüléshez: éhségsztrájkhoz és munkamegtagadáshoz vezetett április 7-én. A börtönök összetételének kategorizálása után a váci lett a „nagy idős” politikai elítéltek első számú börtöne. Az 1232 elítéltből viszonylag kevesen, 193-an szabadultak. A maradók körében különösen az váltott ki elégedetlenséget, hogy a forradalom vezetői, „fő felelősei” közül többen kiszabadultak Vácról (pl. Déry, Donáth, Haraszti, Váradi, Vásárhelyi), a kisemberek viszont nem kaptak kegyelmet. A zendülés nem tartott sokáig, 9-én reggel befejeződött, de nagyon sokan, 850-en vettek részt benne. Földes László, a belügyminiszternek a testületi parancsnokságok, köztük a Büntetésvégrehajtási Parancsnokság irányításával megbízott első helyettese és a Büntetésvégrehajtási Parancsnokság vezetői törték le.44 A kínos incidens résztvevőit - a korabeli viszonyokra jel41 MOL M-KS 288. f. 5/195. ő. e.; MOL XVIII-2-C-1960. 111/a. d. 007/4/1960. ikt. sz.

42 MÓL M-KS 288. f. 30/1960/1. ő. e. 13-14. 1.

43 MÓL M-KS 288. f. 5/173. 6. e.

44 Részletesebben lásd Kertész Dezső-Litván György: Váci börtönsztrájk, 1960. Visszaemlékezések és dokumentumok. In: Évkönyv IV 1995. 1956-os Intézet, Bp., 1995. 163-232. E publikációból ki