A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Sipos Levente: Részleges közkegyelem 1959-ben és 1960-ban
RÉSZLEGES KÖZKEGYELEM 1959-BEN ÉS 1960-BAN 831 gépezet olajozottan működött (persze olyan homokszemek belekerültek, hogy a letéti tárgyait nem mindig kapta vissza hiánytalanul a szabaduló). Csak azoknál volt késedelem, akiknél az osztályhelyzet vagy az előélet tisztázása miatt iratbeszerzés vált szükségessé, továbbá a 4. § alá esőknél. Az Igazságügy-minisztérium július 21-én és 24-én kelt jelentése szerint május 31-ig 4428 ember részesült kegyelemben (közülük 223-at katonai bíróság ítélt el). E számban nincsenek benne a 4. § alapján szabadulok, akikről már volt szó. 3693 mentesült a börtönbüntetés végrehajtása alól, 735-nek felére csökkentették a büntetését. A politikainak minősített bűncselekmények miatt elítéltek közül 1610-en szabadultak (államrend elleni szervezkedés 1017, izgatás 380, fegyverrejtegetés 98, tiltott határátlépés 106, egyéb 9). A köztörvényi bűn- cselekményt elkövetők közül 2818-an kaptak kegyelmet. Megszűnt a börtönök zsúfoltsága. A börtönök létszámadatait rögzítő, minden hónapban elkészített jelentések szerint 1959. március 31-én 18 608, április 30-án 15 816 lakója volt a tömlöcöknek.29 A kegyelmezési folyamat első akciója zavartalanul ment végbe, az érintett hivatalos szervek, a politikai vezetés elégedett lehetett. Tény, hogy több politikai elítéltet bocsátott vissza a civil életbe, mint az 1960-as részleges amnesztia és az 1963-as általános amnesztia alkalmával együttvéve. Igaz, hogy többségükben kisebb súlyú tevékenység miatt csukták le őket, mint a később szabadultakat. Nyugaton a hangsúlyt arra helyezték, hogy a közkegyelem részleges volt, az 56-os elítéltek nagy többségét nem érintette, s hogy ismert személyek nem szabadultak ki. 1959-nek még nem a kegyelem osztása volt a fő jellemzője, hanem a megtorlás folytatódása. Több mint 500 ügyben folyt bírósági eljárás, ebben az évben 52 „56-ost” végeztek ki (1957-ben 77-et, 1958-ban 96-ot).30 Kádár az MSZMP VII. kongresszusán, november 30-án kemény hangvételű beszédben a megtorlás szellemében értékelte a magyar belpolitika három évét. A büntetések érintése után kijelentette: „Meg kellett viszont bocsátani azoknak, akik főbenjáró bűnt nem követtek el, akiket megtévesztettek és félrevezettek. A Magyar Nép- köztársaság igazságszolgáltató szervei ennek megfelelően jártak el, és elmondhatjuk, hogy a nép igazságérzetének ez megfelelt, a nép helyeselte és támogatta ezt a büntetőpolitikát.”31 Kádár itt teljesen elrugaszkodott a valóságtól, hiszen sokezer olyan ember ellen folytattak eljárást és ítéltek el, akik nem követtek el „főbenjáró bűnt”, s szó sem volt arról, hogy a nép megtapsolta volna a büntetőpolitikát, sőt... Jóllehet Kádárék sohasem ismerték el a külső nyomás hatását, a magyar kérdésben született 1959. decemberi elítélő ENSZ-határozat, a szovjet enyhülési politika igényei jelentős mértékben belejátszottak - a belső konszolidációs folyamat mellett -, hogy a Politikai Bizottság a pártkongresszus után hónapokon 29 MÓL XIX-B-l-aa 41. d. 30 1956-os kézikönyv. III. Megtorlás és emlékezés. Főszerk.: Hegedűs B. András, szerk.: Kende Péter. 1956-os Intézet, Bp., 1996. 15-20. 31 A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának jegyzőkönyve. Kossuth Könyvkiadó, 1960. 34.
