A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Seres Attila-Vida István: A szovjet-jugoszláv viszony kérdése az SZKP KB Elnökségének ülésein, (1955-1958). Dokumentumok
Hruscsov elvtárs. Most Vorosilov elvtárs útjáról szó sem lehet.60 Levelet kell írni61 - mi tettünk először engedményeket. A konfliktus nemcsak Sztálin hibájából robbant ki, az ürügyet a jugoszlávok adták. Ragaszkodtunk ahhoz az elvi álláspontunkhoz, hogy ne a múltba tekintsünk vissza, hanem erősítsük a barátságot. Ezen az alapon aláírtuk a deklarációt, gazdasági áldozatokat vállaltunk, ők pedig haszonelvűen közeledtek, aztán pedig a támadások (a magyarországi események). A bukaresti találkozó62 63 (kié a kezdeményezés), ha az övéké, azt kell mondani nekik, mi örültünk, nem akartunk nehézségeket támasztani. Adtunk egy tervezetet, ők nem adtak, elutasították, hogy részt vegyenek a szocialista testvérpártok tanácskozásán. Aztán előjön a programtervezet. Elkezdtek velünk polemizálni. Egyes kérdésekben ellentmondtunk. Nem küldtünk delegációt. A kongresszuson hisztériát keltettek, keserűséget okoztak nekünk. Ez sérti pártunk és országunk büszkeségét. Nem küldhetünk delegációt. Most is mindent meg fogunk tenni, hogy megtartsuk a barátságot, de ez nem csak rajtunk múlik. A Külügyminisztériumnak: bizalmas választ adni kormányzati vonalon. 1) Kívánatos lenne az egyeztetett szövegeket publikálni. 2) 63 A SZOVJET-JUGOSZLÁV VISZONY KÉRDÉSE AZ SZKP KB ... ÜLÉSEIN 803 A jugoszláv hajók látogatásáról.64 Azt a választ adni, hogy beleegyezünk a jugoszláv hajók május 5-ei látogatásáról szóló szöveg publikálásához. A gazdasági kapcsolatokról Jugoszláviával.65 Kölcsönösen előnyös alapokon kiépíteni a gazdasági kapcsolatokat. Az összes üzletet áttekinteni. A dokumentumokat minden testvérpártnak megküldeni. A Külügyminisztérium és az ideológiai bizottság (Szuszlov elvtárs) készítse elő, a gazdasági kérdéseket Mikojan elvtárs. 60 Tito látogatásra hívta meg Vorosilovot Jugoszláviába 1958 májusában. (Izvesztyija, 1958. április 11). Május 13-án az Izveszztyija közölte, hogy a tervezett látogatást elhalasztják. 61 Az utalás a JKSZ KB-nak szánt levélre vonatkozik. 62 A kommunista pártok vezetőinek bukaresti tanácskozására való előkészületekről van szó. 63 A pont tartalma nincs a szövegben. 64 A jugoszláv hadihajók 1958. május 11-15. között Szevasztopolban viszontlátogatást tettek a Fekete-tengeri flottánál. (L. Krasznaja Zvezda, 1958. május 14. és 16.) 65 Az 1958. május 23-ai ülésen ezt a kérdést újra tárgyalták. A KB Elnöksége amellett foglalt állást, hogy gyökeresen meg kell változtatni a Szovjetunió és Jugoszlávia közötti gazdasági kapcsolatokat. Az addigi kedvezményes gazdasági és technikai segítségről át kell térni a „szigorúan kölcsönösen előnyös” alapokra. Az 1958. június 24-én a KB Elnöksége által hozott határozatokban azonban csak az 1956-ban kötött gazdasági megállapodások által biztosított hitelek visszafizetési határidejének felülvizsgálatáról esett szó.