A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - V. - Seres Attila-Vida István: A szovjet-jugoszláv viszony kérdése az SZKP KB Elnökségének ülésein, (1955-1958). Dokumentumok

780 SERES ATTILA-VIDA ISTVÁN Az eddig is tudott volt, hogy Sztálin halála után, 1953. március 5-től a kül­ügyminisztériumot ismét iránytó V M. Molotov és Ny. Sz. Hruscsov hívei között számos kül- és belpolitikai kérdésben nézeteltérés alakult ki. Az ellentétek egyik forrásává a jugoszláv kérdés vált. Az ortodox gondolkodású, korábban Sztálin szűkebb környezetéhez tartozó politikus kezdettől fogva ellenezte a Ju­goszláviával 1948-ban megszakadt kapcsolatok helyreállítását és normalizálá­sát. Kitartatott amellett a régi sztálini álláspont mellett, hogy Jugoszlávia nem szocialista, hanem kapitalista ország; a JKSZ nem „marxista-leninista” párt; Ju­goszlávia letért a „népi demokrácia” útjáról és a „burzsoá nacionalizmus” útjára lépett; a szocializmus jugoszláv modellje nem fogadható el. Helytelenítette a Tá­jékoztató Iroda 1948-as és 1949-es, a jugoszláv pártot és vezetőit súlyosan meg­bélyegző határozatainak érvénytelenítését. A szakításért nem Sztálint és az ak­kori szovjet vezetést, hanem Titóék - szerinte nacionalista - politikáját tette fel- lelőssé. Hruscsovék 1955. május végi június eleji belgrádi Canossa-járását meg­előzően fenntartásainak adott hangot. Külügyminiszterként, ha nem is akadá­lyozta, de vonakodva támogatta a két ország kapcsolatainak rendezését. Az SZKP KB Elnöksége üléseiről készült Malin-féle feljegyzések azt tanú­sítják, hogy az Elnökség tagjai, a Malenkov 1955. februári leváltása után főtit­kári pozíciójában tovább erősödő Hruscsov mögé sorakoztak fel, s keményen, bár nem túl magas színvonalon bírálták Molotovnak a párt politikai irányvona­lával szembenálló nézeteit. Az új helyzethez alkalmazkodni nem tudó, feltehe­tően nem is akaró politikus fokozatosan elszigetelődött, különösen az 1956. feb­ruári, Sztálint detronizáló XX. kongresszus után még korábbi hívei sem álltak ki mellette. Gyakorlatilag elvesztette befolyását nemcsak a legfelsőbb pártveze­tésben, hanem az állami-politikai elit olyan kulcsfontosságú szegmensében is, mint a katonai vezetés.3 A kormányátalakítás során a pártelnökség - egyhangú döntéssel - 1956. június 1-jén leváltotta a külügyminisztérium éléről, aznap, amikor Tito kíséretével Moszkvába érkezett. Az elnökségi jegyzőkönyvekben csupán egyetlen utalás van arra vonatkozóan, hogy Molotov bukásához hozzájá­rult L. P Berijához, a szovjet politikai titkos rendőrség hírhedt vezetőjéhez fűző­dő korábbi bensőséges viszonya. A menesztett külügyminiszternek nyilvánvaló­an köze volt a sztálini terror időszakában elkövetett törvénysértésekhez, koncep­ciós perkehez, bár szerepe máig feltáratlan. Molotov pártelnökségi tagságát és miniszterelnök-helyettesi posztját megtarthatta, de a történtek után nem lehet az SZKP-én belüli konzervatív erők vezetőjének tekinteni. A szovjet párt és állami delegáció nagy nemzetközi visszhangot kiváltó belgrádi látogatása áttörést hozott a szovjet-jugoszláv viszonyban. Hruscsovék jó benyomással tértek vissza Moszkvába, s amint az 1955. június 6-ai elnökség­ről készült, részletesnek mondható jegyzőkönyv tanúsítja, pozitívan értékelték az elért eredményeket, bár maradtak fenntartásaik. (4. sz. dók.) Az elkövetkező hónapokban a két ország képviselői számos államközi, gazdasági és kulturális egyezményt írtak alá. A szovjet kormány elengedte Jugoszlávia még 1948 előtt felhalmozódott 90 millió dolláros adósságát. Az SZKP XX. kongresszusa után a két fél kapcsolatai tovább javultak. 1956. június 1-jén Tito vezetésével magas rangú delegáció érkezett Moszkvába, majd a nyár és kora ősz folyamán további

Next

/
Thumbnails
Contents