A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Katona Csaba: Forradalom előtt - avagy nagymagyar út Moszkva felé? Néhány gondolat Szekfű Gyula 1945 utáni szerepvállalásáról
748 KATONA CSABA magyar nemzet nem járhatja a demokratikus nemzetek útját, azt immár egyszer s mindenkorra lekéste. Súlytalanságra, sodródásra, passzív ellenállásra kell berendezkednie, s át kell vészelnie a szovjet megszállást és alkalmazkodnia kell hozzá.”20 Utaljunk itt vissza az eggyel fentebbi idézetre, ahol a Nyugat és a Kelet egy ellentétpár két oldalaként jelenik meg. Szekfű maga írja, hogy Magyarország Keletre „sodródott”: „Oly kiterjedésű, hatalmú, és hogy úgy mondjam, az államok társaságában annyira egyéni színezetű állam, aminő a Szovjetunió, nolente-volente is hatást gyakorol kis szomszédaira, s a Szovjetuniónak nyugati határán ma tényleg csak kis szomszédok vannak. Mindeddig azt hittük, hogy Árpád vezér nyugatra helyezett bennünket, örökre elszakítva azon keleti népektől, melyek közt nőttünk fel önálló nemzetté; - most már tudjuk, hogy ez a felismerés is csak relatív igazságot tartalmaz: Eurázsia elért bennünket sokszínű népeivel, ismét szomszédságba kerültünk [...] Mindebből a lehető legkönnyebb levonni a következtetést arra a magatartásra vonatkozólag, amelyet ma és holnap követnünk kell. Nem beszélhetünk hintapolitikáról sem két hatalmas szomszéd között, mert csak egyetlen szomszédunk van a Szovjetunió [...]; nem álmodozhatunk többé a híd szerepéről sem Nyugat és Kelet között [...], mert csak egyik szerény kis pontja vagyunk annak a varratnak, amely északról délre haladva összeköti egymással ezt a szinte mondhatjuk, két világrészt...”21 Ezek a. Forradalom után szavai. Lássuk most egy követi jelentés részletét, ahol mintha megint a liberalizmusnak - bár e szó itt nem szerepel - a Három nemzedékből már jól ismert bírálata köszönne vissza. Megtoldva ráadásul azzal, hogy a Nyugat nem az, ami korábban volt, de, ami ennél fontosabb, immár a Kelet sem az: „A nyugatiak közt sokan észreveszik, hogy az angolszász szabadságeszme a valóságban újabb kötöttségeket hoz a gyakorlati világpolitikában, a nyugati schémák nem valósíthatók meg, s belőlük kiábrándulva várják az újat. Mindez a keleti demokratikus felfogás számára kedvező lehetőségeket nyújt a közeljövőben.”22 Érzésem szerint e ponton kell feltenni a kérdést, hogy (e helyt - de persze csak e helyt - mindegy miért, naivitásból, gyávaságból, politikai okok miatt vagy őszinte hitből) nem az adott helyzethez igazított, sajátosan „aktualizált” nagymagyar út igehirdetője-e Szekfű? Hiszen érvelése most is racionális, s ő maga is tudja, nem népszerű, nem lehet népszerű. De érve az, hogy a magyar állam - ergo, ha kimondatlanul is, a magyar nemzet - számára a status quo szerint ez a helyes (durvábban: egyetlen járható, még nyersebben fogalmazva, azért helyes, mert járható) út. A határozott tudatosság mellet tör lándzsát írásában Hatos Pál is, aki idézi Szekfűt: „Egy közmondásosan kis ország fiaiként léptünk be a földkerekség legnagyobb birodalmába. [...] Az óriási területen, melyet Moszkvától Leningrá20 Uo. 74. 21 Szekfű Gyula-. Forradalom után. Bp., 1947. 121-122. 22 Szekfű Gyula moszkvai magyar követ jelentése a moszkvai diplomáciai testület tagjainak véleményéről a szovjet-angol/amerikai ellentétek éleződéséről. Moszkva, 1948. április 30. Közli: Lázár Gy.: Szekfű Gyula követ i. m. 190.
