A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Izsák Lajos: A Tildy-kormány politikája
728 IZSÁK LAJOS azt szabályozó kormányrendelet tervezete. Ez utóbbit és Vorosilov átiratát a miniszterek többsége nem kapta meg, a pártok vezetői viszont valószínűleg látták. így kezdődött meg 1945. december 22-én a minisztertanács rendkívüli ülése, amelynek egyik fontos napirendje volt Nagy Imre miniszter előterjesztése alapján a német lakosságnak Németországba való áttelepítésére vonatkozó kormányrendelet megalkotása és elfogadása.23 Az ülésen Tildy Zoltán elnökölt és 15 miniszter volt jelen. Szakasits Árpád és Rónai Sándor nem vett részt az ülésen. A vitában Dobi István államminiszter kivételével valamennyien hallatták hangjukat. Nagy Imre bevezetőjében a németség kitelepítésével kapcsolatos „magyar nemzeti kötelezettségre” és a győztes szövetséges nagyhatalmak ezzel kapcsolatos határozatára, illetve utasítására utalt. Megállapította, hogy kitelepülni köteles az, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt. A javaslat szerint nem kerül kitelepítésre a vegyes házasság német tagja és gyermeke sem, továbbá az sem, aki valamely demokratikus pártnak „cselekvő tagja” volt, de a mentesítendők aránya legfeljebb 10% lehetett. Az áttelepülésre kötelezett személyeket minden községben lakóházanként össze kellett írni és jegyzékbe foglalni, külön névjegyzékbe kellett foglalni azokat, akik az összeíráskor nem tartózkodtak lakóhelyükön. Akik viszont lakóhelyüket engedély nélkül hagyják el, vagy magukat az áttelepülési kötelezettség alól kivonják, „azokat áttelepülésükig rendőrhatósági őrizetbe kell venni (internálni), s ingó és ingatlan vagyonukat pedig el kell kobozni.” A vitában elsőként Kovács Béla kért szót, s közölte, hogy tiltakozik a rendelet tárgyalása ellen, mert a javaslatot nem kapta meg; hasonlóan nyilatkozott a szintén kisgazdapárti Tombor Jenő honvédelmi miniszter is. Antall József pedig közölte, hogy a potsdami határozatot nem ismeri. Gyöngyösi János külügyminiszter az előzményeket is ismertetve nyomatékosan utalt arra, hogy a magyar kormány eddig is, s ezután is elutasítja a kollektív felelősségre vonás elvét, s csak azokat kívánta kitelepíteni, akik állást foglaltak a magyarsággal szemben. Kifogásolta, hogy a SZEB-nek e kérdésben a magyar kormányhoz intézett jegyzékét nem kapta meg. Tildy - aki ismerte a SZEB átiratát - azt javasolta, hogy a minisztertanács döntse el, hogy elfogadja-e a szövetséges nagyhatalmak határozatát, amely szerint Magyarország köteles bizonyos számú németet kitelepíteni, vagy pedig „szabadon foglalkozik” a kitelepítéssel. Gerő Ernő azzal érvelt, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány kérte a szövetséges hatalomnak tegyék lehetővé a németek „bizonyos magyarellenes kategóriáinak a kitelepítését”. A szociáldemokrata Ries István igazságügy-miniszter aggályosnak tartotta, hogy a kitelepítendők közé nemcsak a magukat német nemzetiségűeknek vallókat vették fel, hanem a német anyanyelvűeket is. Bárányos Károly azt szerette volna megtudni, hogy a „potsdami határozat egy abszolút diktátum-e, vagy reánk bízta a végrehajtást.” Antall József szerint nemzetpolitikai szempont23 Tildy-kormány jegyzőkönyvei I. m. 339-350.
