A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Garadnai Zoltán: Franciaország keleti nyitási politikája 1966-ban
716 GARADNAI ZOLTÁN lyozta a jugoszlávok kereskedelmét a Közös Piaccal. Couve de Murville és Tito tárgyalásán (1966. szeptember 13.) a francia külügyminiszter kijelentette, hogy a német probléma rendezése az enyhüléssel történhet meg és nem fordítva, noha a németek atomfegyverhez való jutását nagy veszélynek tartotta.60 Jugoszláviát Párizsban a legérdekesebbnek tartották, és teljesen speciális kapcsolatként kezelték a Belgráddal való viszonyukat. Úgy látták, hogy az ország nyugati nyitása őszinte, valóban belső „liberalizmussal” társul (legalábbis a többi szocialista országhoz képest), az életszínvonal növelése a titói vezetés fő célja, amellyel rendszerének belső és a szocialista táboron belüli stabilitását is el kívánta érni. Az ország fő gyengeségét azonban a belpolitikában és a felszín alatt meglévő nemzetiségi ellentétekben látták,61 s ezt a rendszer legfőbb belső ellentmondásaként értékelték.62 A jugoszláv kormány állásfoglalását jól jellemzi, hogy Nikezitch külügyminiszter egy szűk újságírói kör előtt a francia külügyminiszteri látogatás kapcsán kifejtette, hogy a két ország véleménye között nem volt lényegi és mély ellentmondás,63 ezt erősítette meg Tito beszéde (1966. október 3.), amikor a kitűnő francia-jugoszláv kapcsolatokról és arról beszélt, hogy a francia enyhülési politika követhető mintát jelent számára, ezért az új lehetőségek kihasználását szorgalmazta.64 Összegzés Összegezve tehát láthatjuk, hogy a francia politikai vezetők kelet-európai útjai egyrészt beleilleszkedtek az 1963-tól kezdődő, de 1965-től lendületet kapó de gaulle-i Európa politikába, másrészt az szakítást is jelentett a korábbi francia állásponttal abban az értelemben, hogy az 1945 előtti kapcsolatok (pl. Kis Antant) érdemben befolyásolták volna őket. Ám ezek az utak is követtek egy hierarchiát a tekintetben, hogy jelezték a francia diplomácia prioritási sorrendjét. A Szovjetunió után - amelyet teljesen külön, a többi ország „fölött” kezeltek - egyértelműen Lengyelország következett, majd az önálló utat járó Románia. A balkáni országok közül Bulgária továbbra is a periférián maradt, miközben a speciálisan külön kezelt Jugoszlávia jelentősége fokozatosan megnövekedett. Vagyis egyszerre figyelhetők meg az érzelmi és reálpolitikai motívumok. Magyarország esetében az utóbbi játszott nagyobb szerepet. Az 1966-os keleti nyitási politika egyik legfontosabb nemzetközi eredménye azonban az volt, hogy a kelet-nyugati enyhülés és az európai biztonsági konferencia terve egyértelműen belekerült a kelet-nyugati tárgyalások témakörébe. Párizs számára konkrét eredményt jelentett az is, ezek a látogatások lehetővé tették Franciaország nyitási politikája kelet-európai fogadtatásának fel60 Uo. Entretien entre le Marechal Tito et M. Couve de Murville. 61 Uo. Circulaire N° 238. 62 Uo. 63 Uo. Note. Position yougoslave au cours du voyage de M. Couve de Murville. 64 Uo. N" 1099.
