A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Feitl István: A Kádár-rendszer alkotmányossága
665 A dokumentum olyan alapelveket is megfogalmazott, mint a tudományos és művészi alkotótevékenység szabadsága, a törvény előtti egyenlőség, a nők és férfiak egyenlőségének joga, a lelkiismereti szabadság és a vallás szabad gyakorlásának joga, a szólásszabadság, a sajtószabadság, a gyülekezési szabadság, az egyesülés, a személyi szabadság és sérthetetlenség joga a levéltitok és a magánlakás tiszteletben tartása. Továbbá minden nemzetiség számára biztosította az egyenjogúságot, az anyanyelv használatát, az anyanyelven való oktatást, a kultúrája megőrzését és ápolását. Ezek a jogok azonban alacsonyabb jogszabályok alapján és jogon kívüli eszközökkel csak korlátozottan, vagy például az egyesülés, a szólás-, a sajtó- és gyülekezési szabadság esetén egyáltalán nem érvényesültek. Itt mutatkozik meg leginkább a jogrendszer inkongruenciája, a „fölül enged, alul tilt” elv érvényesülése. A politikai gyakorlatban némi változásnak az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záróokmányának 1975. augusztus 1-jei aláírását követően lehetünk tanúi, amelyben Magyarország nemzetközi kötelezettséget vállalt az emberi jogok és alapvető szabadságjogok, a gondolati, lelkiismeret, vallás és meggyőződési szabadság tiszteletben tartására. 1976-ban a VIII. és IX. törvény- erejű rendelettel27 Magyarország ratifikálta az ENSZ két, akkor már tízéves egyezségokmányát. Az egyik a polgári és politikai jogokról, a másik a gazdasági, szociális és kulturális jogokról szólt. A gyakorlat azonban csak igen lassan változott. A sajtóirányítás a korszak egészében többszörösen biztosított volt. Nemcsak a főszerkesztők és helyetteseik, de a hatvanas évek elején helyenként még a rovatvezetők és az újságírók is rajta voltak a hatásköri listákon. A Népszabadság és a megyei napilapok az MSZMP tulajdonában voltak, utóbbiaknál a kinevezések a megyei pártbizottságok hatáskörébe tartoztak. A sajtóban a párttagok és a lapokon belüli párt- szervezetek, illetve a belső, és öncenzúra szerepe mellett a központi pártapparátus - különösen az Agitációs és Propaganda Osztály - közvetlen kapcsolatot tartott a vezető újságírókkal, rendszeresen „eligazította őket”, nem is beszélve a kulturális sajtóban meglévő személyes kapcsolati szálakról. A lapok egy részénél mégis folyamatosan jelen volt az önállóságra törekvés, ez olykor konfliktusokat generált, különösen a nyolcvanas években. A magyar sajtó sokszínűsége, illetve annak korlátái, ha nem is „fölülről” volt kitalálva, de engedélyezve és tiltva bizonyosan. A párt rendkívül erős jelenléte mellett az állami irányítás is szoros volt, ezt látta el a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala. A szoros irányítás nemcsak az írott sajtóra, hanem a rádióra és az egyre nagyobb jelentőségre szert tevő televízióra is kiterjedt. A sajtóról csak 1986-ban született törvény,28 amelynek első mondata így szólt: „A Magyar Népköztársaság Alkotmánya biztosítja a sajtószabadságot.” A A KÁDÁR-RENDSZER ALKOTMÁNYOSSÁGA 27 Az 1976. évi 8. sz. törvényerejű rendelet a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmánya kihirdetéséről, az 1976. évi 9. sz. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlés XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egységokmánya kihirdetéséről. De az 1966. december 16-án elfogadott ün. Fakultatív Jegyzőkönyvet a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányához csak az 1988. évi 24. törvényerejű rendelettel hirdették ki Magyarországon. 28 Az 1986. évi II. törvény a sajtóról. ( http://www.l000ev.hu/index.php?a=38param = 8557)
