A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - V. - Erdődy Gábor: „A moralitásnak, ennek a hatalmas erkölcsi forrásnak egy egész nép vált részesévé...” (A politikus Antall József az 1956-os forradalomról és szabadságharcról)

ságot meghamisítva súlyosan megterhelik a nemzeti identitást, összezavarják a történelmi gondolkodást, a múltban és a jelenben történő eligazodás képességét. Az 56 emlékét besározó manipulációkat határozottan visszautasítva szögezte le, miszerint „nincs, és nem lehet szó semmiféle kisajátításról,” avagy kirekesztésről, és valamennyi kortársa erkölcsi kötelességének nevezte 56 tiszta üzenetének megőrzését, hiteles továbbadását az utódoknak. Szinte könyörögve fordult hallgatóságához: „Ne hagyjuk eluralkodni az indulatokat, a szenvedés hierarchiájának elvárt rendjét, mert ez csak megosztáshoz vezet, és elleneink malmára hajtja a vizet. Az áldozatot megilleti a jóvátétel és a tisztelet a nemzettől, de az áldozatok és a nemzet egy, ha nem is teszünk egyenlőségjelet a mártírok és a hétköznapok hősei közé”, akik „egységben találkoznak, mint az 1956- ban oly megrendítően tűnt fel előttünk.”11 Az örökölt súlyos ellentmondások feloldásának nehézségeit megtapasztalva arra figyelmeztetett, hogy a heves indulatokat felkorbácsoló probléma politikai orvoslásához „a lélekben, a szívekben és az agyakban is le kell tudni zárni a múltat.” „Addig viszont nem nyugszanak a sértettek, amíg úgy érzik, hogy az áldozatoknak rosszabb, mint a bűnösöknek” - figyelmeztetett a forradalom 35. évfordulója alkalmából az Operaházban rendezett megemlékezés ünnepi beszédében.12

648 ERDŐDY GÁBOR

Nagy Imre szerepéről

Nagy Imre történelmi szerepét méltatva Antall kiemelte, hogy a mártírhalált halt miniszterelnök 1956, s egyben egész történelmünk „vitathatatlan hőse,” aki „részévé vált a magyar mitológiának, és az is fog maradni”, s aki „óriási utat tett meg attól, hogy a ’19-es kommunistából az egész magyar nép vértanúja lett.” Történelmi tényként emlékeztetett arra is, hogy 1953-ban Nagy Imre nem egy forradalmi átalakulás eredményeként vállalta magára a miniszterelnök szerepét, hanem a szovjet birodalom vezetői bízták meg, hogy hajtsa végre azt a fordulatot, amit Júniusi útnak” neveztek. Miután azonban a Nyugat nem tudta szerinte kihasználni az osztrák államszerződés,13 s a szovjet-ju11 Antall József: Nagy Imre és mártírtársai emléktáblájánál. In: Antall J.\ Modell és valóság II. I. m. 14. A Kádár-rendszer legitimitását leromboló, a nemzeti tudatban „a gyökeres változás emblémájaként” rögzülő 56-os forradalom örökségének rendkívül ellentmondásos megélését elemezve Rainer M. János rámutatott arra, hogy „A magyar társadalom, amely még 1985. előtt néhány évvel sem állt szemben frontálisan és többségében a forradalom leverésére alapított rendszerrel, 1989-ben előhívta emlékezetéből azokat az eseményeket, melyek kapcsán utólag ténylegesen vagy potenciálisan szembenállóként határozhatta meg magát.” Nagy Imre temetése „ennek a szelektív emlékezetnek és szelektív-utólagos ellenzékiségnek volt adekvát szakrális aktusa... A deligitimáló funkció teljesült - az ünnepi, kegyelmi pillanat egyirányú emlékezete pedig átadta helyét a széttartó emlékezetnek, s ez a folyamat, 1956 sok-sok történetre hasadása azóta is tart.” - Rainer M. János: A rendszerváltozás és az ötvenhatos hagyomány. In. Kalmár Melinda - Révész Béla (szerk.): A rendszerváltás forgató- könyve. Kerékasztal-tárgyalások 1989-ben. A Nemzeti Kerékasztal-tárgyalások politikai munkabizottságának jegyzőkönyvei. Új Mandátum, Bp., 2000. 656-657.

12 Antall József: A forradalom és a szabadságharc 35. évfordulóján. In: Antall J.: Modell és valóság II. I. m. 224.

13 Pritz Pál felhívja a figyelmet arra, miszerint Ausztria semleges státusa sokakban „csalfa reményeket ébresztett” arra vonatkozóan, hogy az út Magyarország számára is járható. L. Pritz Pál: Magyar külpolitikai gondolkodás a 20. században. Bp., 2006. 55.