A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - V. - Burucs Kornélia: A víz a háztartásban

635- kohászat, gép- és acélgyártás, szén-, bauxit- és uránérc-bányászat, illetve a vegyipar fejlesztése volt. A szükséges munkaerő biztosítása érdekében a régi ipari centrumok mellett várossá fejlesztett új központok, köztük ún. szocialista városok (Sztálinváros, Leninváros, Ajka, Komló, Oroszlány, Ózd, Salgótarján, Százhalombatta, Tatabánya, Várpalota) épültek. így sürgető feladatként jelentkezett - az iparvidékek, -vállalatok, a szociális és egészségügyi intézményhálózat (kórházak, rendelők, bölcsődék, óvodák, üzemi mosdók/fürdők stb.) vízellátásának biztosítása mellett - a gyárakkal együtt épült új, emeletes lakótelepeken, ipari negyedekben, munkás- és bányászkolóniákon a közművek (vezetékes ivóvíz, csatorna, energiaellátás, út-járda) létrehozása.

A kiemelt iparcentrumokban központi beruházásként jöttek létre a vízművek.4 5 Az új lakások ellátottsága - a korabeli országos színvonalhoz képest - kiemelkedően magasnak számított. Komlón például az új lakások 95%-a vízvezetékkel, több mint 70%-a csatornával is el volt látva. Kazincbarcikán víz a lakások 65, fürdőszoba pedig 60%-ában volt, Sztálinvárosban pedig a lakosság 90%-a vezetékes vízzel, 70%-a csatornával ellátott területen élt.6 (Összehasonlításképpen: 1949-50 körül a lakások mindössze 12,5%-ában volt vízöblítéses W C., 10%-ában fürdőszoba.)

A „szocialista” városokéhoz képest a „népgazdasági szempontból nem kiemelt súlyú” városok, valamint a falvak infrastrukturális fejlesztése háttérbe szorult.6 Vagyis a lakosság zömének vezetékes vízellátása csak másodlagos feladatként jelent meg. (Ismét a beszédes adatok: amíg a néhány ezer lakosú Kazincbarcika vízmüvére és csatornázására 1951-ben a Vas Zoltán vezette Országos Tervhivatal 5 millió forintot irányzott elő, addig a falusi és tanyai vízellátás s ezzel 6,7 millió ember életkörülményeinek javítására csak 13 millió forintot szánt!7)

Döntő változást még a Nagy Imre vezette kormány sem hozott, bár ekkor a pártvezetés és a kormányzat deklaráltan nagyobb figyelmet fordított az infrastrukturális kérdésekre is.8 1955-ben kormánybizottságot is felállítottak, melynek feladata a vízgazdálkodás távlati fejlesztési tervének elkészítése volt. Az 1950-es évek közepéig azonban a „szocialista iparosítás” és az ezzel összefüggő közműigények kielégítése maradt a vízgazdálkodás elsődleges feladata, lekötve

A VÍZ A HÁZTARTÁSBAN

4 1950-ben megépült a „széncsata” egyik kiemelt bányászvárosának, Komlónak a vezetékes vízműve. A kohászat „fellegvárában”, Sztálinvárosban 1951-ben alakult meg a városi vízmű. Tatabányán, Oroszlányban szintén a többszintes új lakótelepek építése tette szükségessé vízműtelep kiépítését.

5 A házi bekötés még a „szocialista városok” esetében is szinte csak az emeletes lakónegyedekre korlátozódott, míg a munkásszállásokon élő, ugyancsak jelentős számú népesség a közkifolyókról szerezte be ivó- és mosdóvizét. Városépítés Magyarországon a felszabadulás után. Bp., 1973. 56-71.

6 A vízi közművek tervezői munkáival megbízott MÉLYEPTERV egyik mérnökének visszaemlékezése szerint: „Meglévő városok ivóvízellátására az 1950-es évek elején megbízás nem érkezett, még akkor sem, ha vízhiánnyal küszködtek, vagy közüzemi vízművel nem rendelkeztek.” Az ivóvíz honfoglalása, i. m. 91.

7 Germuska Pál: A szocialista városok létrehozása. Terület- és településfejlesztés Magyarországon 1948-1953 között. Századvég, 2002. 2. sz. 49-73.

8 Az MDP Központi Vezetősége 1953. júniusi határozatában - egyebek mellett - a munkásság lakásszükségletének kielégítésére az állami otthonépítés növelését irányozta elő, s szorgalmazta az üzemek mosdókkal és öltözőkkel való felszerelését is. A Magyar Dolgozók Pártja határozatai, 1948-1956. Főszerk. Izsák Lajos. Bp., 1998. 201.