A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - IV. - Somogyi Éva: A nyugdíj. (Az Osztrák-Magyar Monarchia közös minisztériumaiban szolgáló magyar tisztviselők nyugdíja)

év után további 2,5%-kal emelkedett járandósága. Negyven év után pedig teljes fizetéssel vonulhatott nyugdíjba.

A külképviseleteken dolgozó diplomata, ha megszűnt az állása és a minisztérium nem tudott számára megfelelő posztot biztosítani, rendelkezési állományba került, mégpedig legfeljebb két esztendőre. Ha ez idő alatt nem sikerült megfelelő állást találni számára időleges, vagy végleges nyugállományba helyezték. Ez korántsem számított rendkívüli esetnek, s nagyon valószínű, hogy ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy a valami okból feleslegessé, nélkü- lözhetővé, vagy egyenesen terhessé váló hivatalnoktól a minisztérium (az állam) megszabaduljon.

A tisztviselő szolgálati idejébe nemcsak a hadseregnél eltöltött éveket számították bele, hanem az állami szolgálatot általában, természetesen az abszolutizmuskori hatóságoknál, vagy a ciszlajtániai, ill. a magyar minisztériumokban eltöltött időt is. így a közhivatalnoki állást nemcsak a biztos, kiszámíthatóan növekvő jövedelem tette vonzóvá, hanem az állam gondoskodása az öreg, beteg tisztviselőről és a hátramaradottakról. Az özvegy férje fizetésének, vagy nyugdíjának egyharmadát kapta és ha három, vagy annál több gyermeket nevelt, saját nyugdíján túl gyermekenként az özvegyi nyugdíj egyötödét kitevő árvajáradékot.7

Az 1870-ben bevezetett provizórikus nyugdíjrendszer valójában évtizedeken át érvényben maradt. A közös tisztviselők nyugdíj-ügye ugyanis szorosan összefüggött a két ország tisztviselői vonatkozó hasonló törvényeivel, a közös nyugdíjaknak a két országosra kellett épülnie, (hiszen természetes volt az átjárás az országos és a közös minisztériumok között)8 ám a belpolitikai viszonyok sohasem alakultak a két országban egyidőben olyan kedvezően, hogy napirendre tűzhették volna egy végleges rendezés tervét.9 Amikor Tisza Kálmán magyar miniszterelnök időszerűnek tartotta a kérdés megoldását, ciszlajtán kollégája Eduard Taaffe gróf takarékossági szempontokra hivatkozva visszautasította azt, mégpedig a szokásos indokolással, hogy ti. a magyarok túl nagyvonalúak a közös kiadások vonatkozásában (minthogy őket a közös kiadásoknak csak 30%-a terheli), amit a Reichsrat-képviselők nyilván elfogadhatatlannak tartanak majd.10 A dolgot bonyolította, hogy az osztrák törvények szerint a közös nyugdíjról a delegációnak, a magyar szerint pedig a parlamentnek kellett határoznia.11 A két közösügyi törvény különbözősége is kedvezett a császári rendelettel történő és átmeneti megoldásoknak. így eshetett meg, hogy csak évtizedek múltán és akkor ismét rendeleti és nem törvényhozási úton módosították az 1870-ben ideA KÖZÖS MINISZTÉRIUMOKBAN SZOLGÁLÓ TISZTVISELŐK NYUGDÍJA 517

7 Az árvajáradék a fiúk 20, a leánygyermekek 18 éves koráig illette meg az özvegyet.

8 1870-es években a külügyminisztérium magyar állampolgárságú tisztviselői általában magyar hivatalokból érkeznek. Vö. Somogyi Éva: Modern bürokrácia a közös külügyminisztériumban. In: Századok 142 (2008) 3-47. Itt: 11-Í5.

9 Vö. A közös pénzügyminiszter elaborátuma a közös nyugdíjak tárgyában 1887. április 4. felvázolja a kérdés históriáját is. HHStA., AR. Fach 4, Karton 413.

10 Tisza a közös pénzügyminiszterhez 1885. november 5. 3586/ME. Taaffe a közös pénzügyminiszterhez 1887. március 20. 275/M.R Uo.

11 A kérdésről részletesen: Somogyi E.: Hagyomány és átalakulás 40-42.