A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - IV. - Pritz Pál: Emlékirat és napló, avagy emlékirat a naplóban

szél.) Régi kollégák üdvözölték, megbeszélték a helyzetet és biztosítékot kapott, hogy Skandináviában lesz ügyvivő. Ezt az előzmények alapján „logikus”- nak, addigi munkája „kellemes” folytatásának mondja.

„Aki jött - „emlékszik” vissza 1946-ban - megfogták, leültették egy íróasztal mellé”.49 Éppen nem így lehetett. A szűkös anyagiakhoz képest voltak ott már bizony jó néhányan. (Abban ellenben Barczának minden bizonnyal igaza lehet, hogy dolguk „nem sok volt”.50) Leginkább azok, akik a forradalmak idején szolgálatot vállaltak. Ok most értelemszerűen kompromittáltak lettek. De megoldották helyzetüket. Olyan igazoló bizottság révén, amelynek minden tagja „kompromittált” volt. Ám megjöttek a nem kompromittáltak. Mint most Barcza György. Akik ügy gondolták, hogy ütött az igazság órája.

De az csak nem akart megszólalni.

„Az új magyar Külügyminisztérium annak idején - állítja Barcza György - nagyon káros és nem mindig szerencsésen kiválasztott elemekből állt. Új diplomáciánk törzsét természetesen azok a magyar diplomaták képezték, akik a közös szolgálatban voltak és ebben az erkölcsileg magasan álló, előkelő testületben a szükséges gyakorlatot már elsajátították. Újonnan felvettek néhány személyt, akik a Földművelésügyi- és a Kereskedelemügyi Minisztériumnak a szaktudósítói voltak, akik ebben a minőségükben már hosszabb ideig külföldön voltak, és valamelyest az idegen nyelvekben járatosak voltak. Aztán még az egyes szaktárcáktól vettek fel tisztviselőket, hogy a jogi és gazdasági területen szerzett jártasságukkal ezeken a területeken dolgozzanak a minisztériumban.” (Kiemelések - E E)

Való igaz, hogy a garnitúra ebből a három elemből formálódott ki. Am, ami Barczának természetes volt, az éppen nem volt természetes a hajdan volt szaktudósítóknak, akik magukat Barcza minősítésénél messze jobbnak tartották. De ők - a szaktudósítók - voltak kevesebben, még ha voltak is szövetségeseik. Azok, akik nem a közös szolgálatból, hanem a hazai miniszteriális gyakorlatból, vármegyei szolgálatból jöttek. (Nem szólva a hazai közvélemény széles köreiről, amelynek tagjai ugyancsak nem szívlelték ezeket az ún. „ballplatziakat”, akiknek magyarságában fölöttébb kételkedtek, s ezért ugyancsak támadták azt a külügyi vezetést, amely nekik - úgymond - túlzottan nagy teret engedett.)

A küzdelem pillanatnyi állása az lett, hogy „garanciát adtak” Barczának a skandináviai ügyvivőségre.51 Ennek ismeretében látható meg az 1946-os visszaemlékezés vonatkozó mondatának értelme: „Velem közölték, hogy csak utazzam vissza Koppenhágába, mert ügyvivői minőségben ott fogok maradni.”52 Csak menjen.

EMLÉKIRAT ÉS NAPLÓ, AVAGY EMLÉKIRAT A NAPLÓBAN 513

49 Barcza Gy.\ Diplomata-emlékeim i. m. I. 131-132., Történelmi Szemle 2010. 3. sz. 351.

50 Uo.

51 Miután Barcza október 31-én bezárta a követséget (1. erre a 10. jegyzetet), másnap bejelentkezett Scavenius Erik dán külügyminiszternél, aki fogadta. Barcza közölte vele, hogy a magyar kormány öt bízta meg Magyarország képviseletével Dániában, Svédországban és Finnországban is, s hozzátette, hogy megbízólevelet nem tud bemutatni, „mert azt majd később küldik meg.” A külügyminiszter válaszában ugyan szót ejtett a bejelentés szokatlan módjáról, de mint régen ismert embert, elismerte őt Magyarország „de facto képviselőjének ügyvivői minőségben”. - Barcza Gy.: Diplomataemlékeim i. m. I. 134.

52 Uo. 132.