A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - IV. - Molnár Judit: Két város, két politika, egy végeredmény. Pécs és Szeged zsidótlanítása 1944-ben
483 nius végén letartóztatta a pécsi népügyészség azzal a váddal, hogy egy évvel korábban részt vett azon a siófoki értekezleten, ahol az egykori belügyminiszteri államtitkárok, Endre László és Baky László tájékoztatták a vidéki közigazgatási és közbiztonsági vezetőket a zsidók deportálásának részleteiről.122 A szegedi h. polgármestert életfogytiglani fegyházra ítélték, a pécsi polgármestert felmentették. A történészek feladata azonban nem az ítélkezés, hanem a dokumentumok, írott források, visszaemlékezések megfelelő kritikai kezelésével, azok elemzésével az árnyalt értékelés. A közigazgatási, közbiztonsági szervek részéről 1944-ben nem mutatkozott szembenállás a zsidóellenes kormányrendeletekkel. Helyi szinten a központi rendelkezésektől általában a szigorúbb végrehajtás irányában tértek el, s csak elvétve találhatók példák az enyhébb eljárásra. Szegeden inkább az öntevékenység, kezdeményezés figyelhető meg a város vezetői részéről. Pécsett jóindulatúbb, elveikben a Sztójay-kormány politikáját nem támogató hivatalnokok, rendőrök működtek. Bár olyan közigazgatási vezető itt sem volt, mint Hódmezővásárhelyen Beretzk Pál polgármester-helyettes, aki nem állított fel gettót. A két déli határhoz közeli város 1944-es történetében tehát hasonló volt, hogy törvényhatósági jogú városokként és csendőrkerületi központokként mindkettőben kijelöltek gettót és gyűjtőtábort. Utóbbi egyúttal azt is jelentette, hogy a két városból több ezer embert deportáltak. Igaz, hogy a pécsi főispán többször lemondott, nem hívott össze deportáló-értekezletet, a polgármester és a rendőrség helyi vezetői csak a központilag kapott rendeleteket hajtották végre, néha még jóindulatról is tanúbizonyságot téve, a zsidó lakosság megbélyegzése, kifosztása, gettóba zárása, majd deportálása mégis megtörtént. Szegeden ugyanakkor mindez a helyi közigazgatási és rendőri hatóságok „lelkesedésével”, kezdeményező készségével párosulva történt. A csendőrkerületek vezetői is különbözően értelmezték a végrehajtás módját. Esetükben fordított volt a helyzet: a pécsi csendőrkerület parancsnoka külön délvidéki akciót kezdeményezett, beosztottaitól szigort követelt. A szegedi csendőrkerület parancsnoka a szigort az emberiesség szabályaival igyekezett összehangolni. Láthattuk, eredménytelenül. A két városból ugyanúgy megtörtént a zsidónak minősített magyar állampolgárok deportálása mint az ország többi részéről. Nem számított, hogy az itteni zsidók inkább az asszimiláltabbak közé tartoztak, elsősorban a neológ irányzatot követték. Ugyanarra a sorsra jutottak ortodoxok, neológok, asszimiláltak és konvertiták egyaránt. A faji alapon hozott törvény értelmében zsidónak számítottak valamennyien, és a törvénytisztelő közigazgatási és közbiztonsági szervek a rendeletek, utasítások - lehetőség szerint határidőre történő - végrehajtása mellett döntöttek. Nyilvánvalóan nem földrajzi vagy politikai tényezők döntöttek az eltérő végrehajtásban, hanem az antiszemita vagy filoszemita, netán a zsidókérdéssel szemben közömbös egyéni álláspont volt a meghatározó. Az évtizedek óta jól működő gépezet most sem mondott csődöt. Az Eich- mann-kommandó tagjai mindkét városban illetve csendőrkerületben bizton számíthattak a gördülékeny végrehajtásra - ha itt-ott kicsit csikorogva is - a hatóságok együttműködésére. 122 Új Dunántúl, 1945. június 28. PÉCS ÉS SZEGED ZSIDÓTLANÍTÁSA 1944-BEN
