A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - IV. - Mezey Barna: Miniszterbuktatás 1871-ben. Horvát Boldizsár igazságügy-miniszter lemondása
458 MEZEY BARNA elengedhetetlen föltétele és követelménye. Ebből következik, hogy a mentelmi jog nem terjedhet addig, hogy az ország gyűlés egyes tagjai fölötte álljanak a törvénynek, s ollyan tetteikért s vonathassanak feleletre, melyeket nem mint ország- gyűlési tagok követtek el. Ez olly indokolatlan kiváltság volna, melyet az ország- gyűlés tagjai, saját érdekükben, bizonyosan még akkor sem vennének igénybe, ha világosan biztosítaná számukra a törvény az absolut mentességet. A mentelmi jog ekként megállapított fogalmánál fogva csak a felett van hivatva őrködni a törvényhozó testület, hogy a törvény célja alatt megkísértett erkölcsi és anyagi nyomás és zaklatás ellen védve legyen minden egyes tag; midőn tehát a ház concrét esetekben kénytelen határozni, csak e szempontot veheti figyelembe, s vizsgálódásának csak az lehet egyedüli tárgya, hogy az állítólagos vád, melynek alapján a ház egyik vagy másik tagjának perbe fogására engedély kéretik, ollyan e, mely hazai törvényeink szerint és törvényes bíróság előtt indítandó keresetre alkalmas alapul kínálkozik, ha valónak bizonyulna be; s vájjon az állítólagos bűntény vagy vétség, s a vád alá helyezendő országgyűlési tag egyénisége közt mutatkozik e összefüggés, vagy a vonatkozás némi jelensége; s végre vajon jogosult e vádemelésre az, ki a perbe fogatási engedélyéért folyamodik: de nem lehet soha eldöntés tárgya ama másik kérdés, vájjon az emelt vád objectiv és szubjectiv tényálladéka meg van e valósággal. Ezen kérdés eldöntése - a mennyiben a törvényhozó testület a vádnak nem bírája - már túl haladná a háznak hatáskörét és hivatását, s káros eredményekre vezetne; mert a vád jogosultságának indokolt megállapítása által vagy ollyan erkölcsi nyomás gyaEorItatnék a bíróra, mely a vád független megállapítását és a kereset független elítélését sok esetben kétessé tenné, sőt meghiúsítaná, vagy pedig a törvényhozó testület tekintélyének ártana az által, hogy a bírói eljárás a vád jogosultságára nézve a ház nézetével ellenkező véleményt mutatna fel. A fennforgó esetben Böszörményi László, ha elkövette, nem képviselői, hanem lapszerkesztői minőségében követhette el azon állítólagos sajtóvétséget, melynek megtorlására a királyi ügyek igazgatója mint kinevezett közvádló engedélyt kér a háztól. A kérdés tehát a fenn jelzett vezérelvek szerint csak a körül forog, vájjon a vád állítólagos tárgya ollyan e, mely a közvádló közbenjárására, sajtótörvényeink értelmében esküdtszéki eljárást vonhat maga után, s vájjon az állítólagos sajtóvétség és Böszörményi László személye között fennforog e az összefüggés jelensége. E kérdésekre a bizottság igennel felel. Mert kétségtelen, hogy a ki netalán az 1847/8 XVIII. törvénycikk l sö fejezetében körülírt, s a közvádló által fölemlített sajtóvétséget csakugyan elkövette az ugyanazon törvénynél fogva és annak értelmében esküdtszék elé állítathatik; kétségtelen az is, hogy az 184718 XVIII. törve. 33-dik §-a szerint a hírlapi cikkekért felelettel tartoznak a lap felelős személyei és azon esetben, ha a cikkíró feleletre nem vonathatnék, kétségtelen az is, hogy Böszörményi László képviselő egyszersmind lapszerkesztő, s mint ilyen felelős; kétségtelen végre, hogy azon cikk, melynek a szövegében a közvádló sajtóvétséget lát, a Böszörményi László által szerkesztett Magyar Újság f. évi 121-dik számában csakugyan megjelent. Abban tehát, hogy az állítólagos sajtóvétség miatt Böszörményi László képviselő mint felelős szerkesztő, esküdtszéki eljárás alá vonatni céloztatik, nem lát
