A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - IV. - Kozári Monika: Az elismert vállalati nyugdíjpénztárak
446 KOZARI MONIKA rakkal.9 Ebben a könyvben törvények és rendeletek teljes szövegét is közölte. (Tehát ahhoz képest, hogy zsebkönyv, elég terjedelmes.) A könyv előszavában dr. Kádár Levente belügyminiszteri államtitkár arról írt, hogy a magyar szociálpolitikai intézményeket az 1928: XL. törvény az elismert vállalati nyugdíj- pénztárak intézményével is gazdagította. Ennek az intézménynek a szociális jelentőségét az adja, hogy az elismert nyugdíjpénztárak tagjaikat, illetve a tagok hátramaradt családtagjait magasabb értékű szolgáltatásban részesítik, mint amennyit a kötelező biztosítás körében kaphatnának. Az államtitkár szerint ez volt az intézmény „életrehívásának oka és egyben létjogosultságának alapja”.10 Majd megállapította, hogy a szociális szemponton túl közgazdaságilag is jelentős az a súly, amelyet a nyugdíjpénztárak a félmilliárd pengőre rúgó járuléktartalékuk „gyümölcsöző elhelyezésével” képviselnek. A nyugdíjpénztári tagság sokkal nagyobb anyagi áldozatot követel, főleg a munkaadók részéről, mint a kötelező biztosítás. A munkaadók szociális érzületének a bizonyságául tekintette az államtitkár azt, hogy ennek ellenére a nyugdíjpénztárak száma és a kötelékükbe tartozó magánalkalmazottak létszáma mégis állandóan növekszik. Ezzel az elismert vállalati nyugdíjpénztárak szociálpolitikai jelentősége is egyre emelkedik, és a másfél évtizedes működésük alapján szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az intézmény a várakozásoknak jól megfelel. Az államtitkár megdicsérte a könyv szerzőjét, Rozs-László Györgyöt, aki kimagasló érdemeket szerzett az elismert vállalati nyugdíjpénztárak felvirágoztatásában. Rozs-László György ezt az újabb könyvet azért látta szükségesnek kiadni, mert sok új jogszabály született ezeken a területeken, és a gyakorlatban felmerült esetek is magyarázatot igényeltek. Az 5960/1941. M. E. számú rendelet a több fenntartó által közösen létesített nyugdíjpénztár alakítását megkönnyítette azzal, hogy a fenntartó vállalatok mentesültek az egyetemleges felelősség alól akkor, ha biztosítéki alapot hoztak létre. Ez az intézkedés lendületet adott a közös nyugdíjpénztárak létesítésének és Rozs-László György a közös pénztárak alapszabályainak a megszerkesztését is meg kívánta könnyíteni ezzel a munkájával. A biztosítottaknak pedig tájékoztatást kívánt adni a jogaikról és kötelességeikről. Rozs-László onnan indult ki, hogy a XIX. század második felében alig voltak még olyan vállalatok Magyarországon, amelyek az alkalmazottaikról öregség vagy rokkantság, a hozzátartozókról pedig özvegység és árvaság esetére gondoskodtak volna. Ennek az okát abban látta, hogy a magánalkalmazottaknak általában olyan jövedelmük volt, amelyből öreg napjaikra félre tudtak tenni. Más volt a helyzet a közalkalmazottaknál, akiket a kisebb jövedelemért kárpótolt a biztos nyugdíj tudata. Akiknek nem sikerült az államnál vagy közalkalmazotti pályán elhelyezkedni, elsősorban azokat a munkaadókat keresték, akik a régi bevált alkalmazottaiknak nyugdíjat, illetve özvegyi és árvaellátást biztosítottak. Az ilyen 9 Rozs-László György: A magánalkalmazottak nyugdíjbiztosítása és az elismert vállalati nyugdíjpénztárak és egyéb nyugdíjintézmények. Tébe Zsebkönyvtár 10. szám. Bp. é.n. [1944], Tébe Kiadóvállalata. 386. 10 Uo. 1.
