A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - I. - R. Várkonyi Ágnes: „Örökül a jövő nemzedékeknek”. (A folyamatosságról a magyar történetírásban)
R. Várkonyi Ágnes „ÖRÖKÜL A JÖVŐ NEMZEDÉKEKNEK” (A folyamatosságról a magyar történetírásban) „Csak a tudomány felfedezései maradandók, egyedül nekik köszönhetjük mindazt amivel bírunk; örök időkre élnek, soha nem fiatalok, soha nem vének [...] önmaguk szülik folytatásukat, melyek később létrejönnek, és így a legtávolabbi utódokra is hatnak.”1 Henry Thomas Buckle a pozitivizmus pátoszával 1857-ben a tudomány értékeinek folyamatos továbbélését fogalmazta meg. Ezzel fogas kérdést tett a történészek asztalára. Általános vélemény, hogy a történeti művek többsége gyorsan elavul. Új dokumentumok kerülnek elő, üj nézőpontok adódnak, új fogalmak, értelmezési rendszerek alakulnak ki és megkérdőjeleződnek, homályba borulnak addig igaznak bizonyult állítások. Minden generáció a maga igényei szerint kívánja birtokba venni történelmét, hogy megteremtse a maga saját igényeire szabott históriai értékrendszerét. Bőven vannak azonban minden változást túlélő történeti igazságok, teljes feledésből újra életre keltett alkotások, és az egymást követő történetírói művek között mindig érvényesül valami rejtett folyamatosság. Közismert, hogy az elődök tapasztalataiból születnek az új felismerések, s generációk tezaurált ismeretei beépülnek az új művekbe. Még a zseniálisan eredeti, addig soha nem észlelt meglátások mélyén is felfedezhető a felhalmozott esszenciális plusz. Minden új tudományos alkotás magában hordja, sokszor ön- tudatlanul, az előző korok tapasztalatait, a tudás elévülhetetlen párlatát. Minden a tudomány követelményei szerint készült munkában érvényesül a történelem végtelen sokrétűsége és folyamatossága. Mindaz, ami biztosítja a történettudomány belső, öntörvényű fejlődését. 1913-ban Szekfű Gyula: A száműzött Rákóczi című művével együtt több, ugyancsak jelentős munka is megjelent. Szekfű könyve azonnal óriási visszhangot vert, sajtókampány áldozata, tudományos viták tárgya lett. A többi, ugyancsak meghatározó jelentőségű alkotásról ugyan említés is alig esett, csaknem azonnal elfelejtették, de mintegy félévszázad múltán újra felfedezték. Miként érvényesült tehát a hazai történetírásban a tudomány lényegéből következő folyamatosság, s az öntörvényű fejlődés? Erről közlök a következőkben néhány 1 Hery Thomas Buckle: History of Civilisation in England. 1857 II. 47. Idézi R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. Bp. 1973. I. köt. 116.
