A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - IV. - Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár a XIII. Országos Katolikus Nagygyűlésen, 1920. október
428 FAZEKAS CSABA hival, mások Moháccsal hasonlítják össze ezt a katasztrófát. Egyik hasonlat sem találó, mert ez sokkal több volt Mohinál és Mohácsnál, ez végveszedelme volt a magyar keresztény nemzeti kultúrának és Magyarországnak, ez nemzettagadás, hittagadás, eszmények tagadása volt, ez a magyar sírbatevés, a magyar szellemi és lelki kultúra temetése akart lenni! Ebből a megpróbáltatásból annál erősebben sarjadt ki a magyar nemzeti élni akarás, valami hatalmas láz, szenvedélyes szerelem, valami, ami a vörös tébollyal szemben nemcsak kijózanodás, hanem égretörő nemzeti lelkesülés is, úgy, hogy az ember azt mondja: Uram! Hogy feltámadtunk, hogy talpraálltunk, köszönjük Néked! A magyarság lelke a keresztény nemzeti kultúra! Mi az a kultúra? A kultúra a vallási, az erkölcsi, a művészeti, a kedélyi, a történelmi, a gazdasági, a háztartási valamiféle típusa és alakja. A nemzeti kultúra az a meglátás, az a világnézet, az az értékelés, az az erkölcsi világ, az az érzés, az a hagyomány, az a szeretet, amely magyar és keresztény, amely magyar és nem nemzetközi, amely keresztény és nem hitetlen! (Elénk éljenzés.) A kereszténység, a keresztény nemzeti kultúra azonban nemcsak antiszemitizmus. Nem! A mi kereszténységünk, ismétlem, nem az antiszemitizmusban merül ki. Az antiszemitizmus az tulajdonképpen nacionalizmus, megérthető reakció, de ebből a reakcióból nem élhetünk, a nemzetek lélekből, eszményekből élnek, a nemzetek az erős akarat forrásaiból merítenek, az antiszemitizmus pedig az elkeseredettség, az a nacionalizmus, mely a maga elszigeteltségében sem a keresztény nemzeti kultúra kifejezése, hanem valami járulék, valami megérthető vonás. Nekünk keresztény nemzeti kultúra kell, amit rengeteg veszély fenyegetett és fenyeget most is. Nem a zsidó fenyegette azt régen, fenyegette a materializmus, fenyegette a rossz fdozófia, fenyegette később a szociáldemokrácia, a szovjeturalom és csak természetes, hogy ezekben a zűrzavaros időkben Izrael nyomorult és degenerált népe mohón halászott potykák után a zavarosban.45 Ezelőtt ötven-hatvan évvel pedig jött a liberalizmus, az a sajátos, hibás és beteg liberalizmus, amelynek kalapja alatt elfért keresztény és zsidó egyaránt. Ez a liberalizmus szertelocsolta a maga mérgét az egész országra, elsősorban a katolikus egyházra, mert aki rendet akar bontani, annak elsősorban a tekintély élő tényezőjét, a katolikus Egyházat kell valamiképpen megrendítenie. Letörni nem bírták, hát ráfröccsentették a piszok mérgét a tudományra, a művészetre, a színházra, mindenre. S mi lett ennek a következménye? Az lett, hogy a magyar nemzetet valóságos idegenkedés szállta meg saját géniusza, saját kultúrája, nemzeti öntudata iránt. Borzalmas volt az, amikor a magyar nép azt hitte, hogy a másik géniusz magasabban, míg a magyar géniusz alacsonyabban jár. Ha csakugyan így érzünk, ez már a dekadenciának valóságos jele. Ez a nemzeti napja. Nemzeti Újság, 1920. október 24. 1-2. p.; Új Nemzedék, 1920. október 10. 3. p.; október 24. 2. p.; A XIII. katolikus nagygyűlés. Szózat, 1920. október 24. 1-2. p.; Ma kezdődik a XIII. Országos Katholikus Nagygyűlés. Virradat, 1920. október 24. 2. p. (Érdekes, hogy a „keresztény-nemzeti” oldal iránt markánsan elkötelezett lap a továbbiakban nem közölt részletesebb tudósítást a nagygyűlésről.); Katolikus nagygyűlés. Magyar Hírlap, 1920. október 24. 4. p. stb. 45 A Szózatban az utolsó mondat: „Izrael meggyöngült és degenerált népe dúskálva halászott a zavarosban.” Az Új Nemzedékben a bekezdés után megjegyzés olvasható: „(Lelkes éljenzés és taps.)”
