A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - III. - Molnár András: Deák zalai tisztelői. A Deák Ferenc nevelési alapítvány első évtizede (1840-1850)
DEÁK ZALAI TISZTELŐI 381 pénztárából vegyék kölcsön, és fizessék ki a diákok számára a 200-200 forintnyi támogatást.21 Ugyancsak az 1842. augusztus 8-ai közgyűlésen mutatta be Koppány Ferenc főadószedő a Deák Ferenc nevelési alapítványra tett felajánlások összesítését. Az 1842. április 11-én készített jegyzék szerint 116 támogató összesen 7766 ezüstforintot ajánlott fel az alapítvány céljaira. Közülük 73 fő ajánlott 4 és 50 forint közötti összeget (a legtöbben, 32-en, illetve 20-an 5 vagy 10 forintot), míg 100 forintot elérő, illetve meghaladó támogatást 43-an ígértek. Utóbbiak közül 27-en kereken 100 forintot, ketten 150 forintot, heten 200 forintot, hárman pedig 300 forintot adományoztak. A legnagyobb összeget a Szentgróton is birtokos, Vas megyei Batthyány grófok, Károly és Zsigmond ajánlották fel, együtt 600 forintot, és - mint már említettük - rokonuk, Batthyány Fülöp herceg nevében is ők tették az 500 forintos felajánlást. A harmadik legnagyobb, 400 forintos felajánlást Zalabéri Horváth Eduárd táblabírónak, az alapítvány létrehozását kezdeményező Zalabéri Horváth János cs. kir. kamarás testvérének köszönhették.22 Mivel 1842 októberének végén még 33 támogató (köztük Csány László és a zalai liberális ellenzék több prominense) összesen 2955 forinttal tartozott a Deák alapítványnak,23 Zala vármegye 1842. november 7-ei közgyűlésének újabb határozata értelmében ismételten tartozásaik rendezésére szólították fel, illetve perrel fenyegették őket. Miután az alapítványi tőkét nem vette kölcsön a keszthelyi Festetics-uradalom pénztára, időközben - a még augusztusban hozott közgyűlési határozat értelmében - Zalabéri Horváth János cs. kir. kamarásnak kölcsönözték kamatozásra az addig összegyűlt összeget.24 1842 októberének végén még tartozott a 200 forintnyi felajánlás befizetésével Mikos János báró, táblabíró, Vas megyei birtokos is. Bár e tartozását továbbra sem sietett kiegyenlíteni, a következő év elején „Tivadar ázsiai Magyar honban” címmel kinyomtatott színjátékának 99 példányát küldte meg Zala megyének, hogy az annak eladásából származó bevétellel a Deák alapítvány tőkéjét gyarapítsák. Zala vármegye 1843. február 13-ai közgyűlésén elkelt az összes példány, és az értük befolyt 49 forint 50 krajcárt - mint alapítványi tőkét - is Zalabéri Horváth Jánosnak adták kölcsön.25 A Deák Ferenc nevelési alapítvány első pénzügyi számadását 1843. február 28-án készítette el Koppány Ferenc főadószedő. E számadás szerint az alapítás, tehát 1840. július 28-a óta tőkeként 6440 forint 50 krajcárt, kamatok fejében pedig 546 forint 45 krajcárt fizettek be. Ugyanezen idő alatt 5800 forintot adtak kölcsön kamatra, 200-200 forintot pedig a Deák által kiválasztott ifjaknak fizettek ki. A bevételekből levonva a kiadásokat, 787 forint 35 krajcár maradt készpénzben az alapítvány pénztárában, miközben 12 támogató tartozott 21 ZML kgy. jkv. 1842:2557. (242-243. p.) 22 ZML kgy. ir. 1842:2557. (Az alapítók névjegyzéke a felajánlott, és az 1842. április 11-ig befizetett összegekkel.) 23 ZML kgy. ir. 1842:3435. (Koppány Ferenc föadószedő feljegyzése. Zalaegerszeg, 1842. október 29.) 24 ZML kgy. jkv. 1842:3435. (201-202. p.) 25 ZML kgy. jkv. 1843:387/1.