A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - I. - Pók Attila: Gondolatok a progresszió fogalmáról
GONDOLATOK A PROGRESSZIÓ FOGALMÁRÓL 37 nowski vagy a francia strukturalisták (Lévi-Strauss) generációm számára oly sokat jelentő nézetei. A társadalomtudományi gondolkodásban a huszadik század közepéig azonban meghatározóbb szerepet kaptak a neo-evolucionistának nevezett (Gordon Childe) és marxista elméletek. Ha történészként e nézetek hitelességének térvesztését próbáljuk értelmezni s e folyamat felgyorsulásának kezdőpontját akarjuk kijelölni, 1968 lehet a fordulópont. E nevezetes év sorsfordító eseményei: a sokezres tömegeket mozgósító amerikai és európai diákmozgalmak, a „prágai tavasz” reform-kommunista próbálkozásának kudarca, Csehszlovákia szovjet megszállása, Martin Luther King és Robert Kennedy meggyilkolása, az amerikai bombázások leállítása Eszak-Vietnamban, Nixon hatalomra kerülése, a fogyasztói társadalom értékrendjét tagadó szervezett ellenkultúra megjelenése, a fegyverkezési verseny, a környezetszennyezés veszélyeinek előtérbe kerülése, a globális egyenlőtlenségek ellen fellépő társadalmi aktivitás járulnak hozzá e gondolkodásmód dominanciájának megrendítéséhez. Bizonytalanná válik a világpolitikát a II. világháború befejeződése óta meghatározó kétpólusosság érték-tartalma. A hivatalos „keleti” politikai álláspont szerint nyilvánvalóan a keleti szocialista, a „nyugati” politikai álláspont szerint a tőkés társadalmi politikai modell a haladottabb. Ezt természetesen mindkét oldalon számosán már korábban is kétségbe vonták, de 1968 és tágabban a 68-as nemzedék tapasztalatai alaposan átformálják ezt a képet. Egy példával élve: azt a szabadság-ideált amit Prágából nézve Párizs jelentett, a párizsi diákmegmozdulások kérdőjelezik meg, azoknak a párizsi diákoknak a megmozdulásai, akik viszont többek között a prágai tüntetők által elutasított Marxot és Lenint is tanítómestereiknek tekintik, azt feltételezik, hogy a szocialista rendszer elvben működőképes, csak számos esetben eltorzították. Más értelemben is elbizonytalanodott ez az értéktartalom, hiszen elvált a „politikai nyugat” és a „kulturális nyugat” értékelése. Azok számára is, akik bírálták az USA vagy más kapitalista országok külpolitikáját, gazdaság- és társadalompolitikájuk számos elemét, világos volt: a „nyugat” fogalmát meghatározó személyiségek nemcsak politikusok (így De Gaulle, Kennedy, Nixon, Moro, Kohl stb.), hanem még inkább a tudomány, irodalom, művészetek képviselői: Hemingway, Sartre, Marcuse, Antonioni, Salinger és sokan, sokan mások. A „kelet” és „nyugat” fogalom tartalmának átalakulása a legutóbbi két évtized során teljesedett be. Nemcsak Kelet-Európa és Közép-Európa politikai térképe rajzolódott újra drámai gyorsasággal, hanem a térség mentális és intellektuális képe is jelentős változásokon esett át. Ma már nem gondolkodhatunk világosan körülírt homogén pólusokban, nehezen mondhatnánk a mai globalizálódó világban, hogy van egy haladottabb, kulturálisan vagy politikailag egyértelműen vonzó „nyugat” és egy totalitárius, antidemokratikus „kelet”. Ehhez hozzájárul még a történeti gondolkodásban és általában a társadalomtudományi gondolkodásban a nemzeti paradigma térvesztése, hiszen a modern társadalomtudományos gondolkodás a tanulmányozandó témaköröket nem annyira nemzetben vagy államhatárok szabta területben, hanem tágabban vagy szűkebben jelöli ki. Ha még egy lépéssel továbbmegyünk, akkor egy e kérdéskör
