A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - II. - Pálffy Géza: Örök vesztesek vagy örök nyertesek? Felkelések a kora újkori Magyarországon és Erdélyben
290 PALFFY GÉZA Felkelések és polgárháborúk: többcélú és sokszínű mozgalmak Már a felkelések tipologizálásának összetettsége is jelzi, hogy az egyes mozgalmak kiváltó okai is gyakran igen sokrétűek voltak, elsősorban a bennük részt vevő társadalmi és politikai csoportok érdekeinek megfelelően. Azaz mennél többféle csoport vett részt egy mozgalomban, annál nehezebb annak okait és céljait egy-egy jelzővel vagy terminussal illetni. A fenti periodizációnál maradva, színtiszta társadalmi és gazdasági okokra visszavezethető mozgalmakról csak az első és utolsó korszakból, azaz a 16. század és 18. század második felének parasztmozgalmai és székelyfelkelései, valamint a városi plebejus-megmozdulások esetében beszélhetünk. Bár ezek egy részénél is gyakran megfigyelhető bizonyos vallási színezet, ezt a forrásanyag töredékessége miatt olykor nehéz meghatározni. Ezzel magyarázható például, hogy a Karácsony György vezette kelet-magyarországi parasztfelkelést (1569-1570) az eddigi történetírás már egyaránt összekapcsolta mind a református, mind az antitrinitárius, de az anabaptista feleke- zettel is.25 A 16. századi parasztmozgalmaknál még a gazdasági okok (a növekvő adóterhek és az életszínvonal romlása) tűnnek meghatározóbbnak, a 18. század közepétől az újabb kutatások inkább egyéb okokra (az állami bátorításra és az uradalmi hivatalnokok korrupciójára) helyezik a hangsúlyt.26 Sokkal összetettebb a helyzet a 17. századi rendi felkelések esetében. Egyrészt - hangsúlyozandó - ezek eredetileg nem felkelésekként, hanem az erdélyi fejedelmek Habsburg-ellenes hadjárataiként indultak, akik a királysági társadalom különféle csoportjait számos módon igyekeztek maguknak megnyerni és rendi felkelés formájában is mobilizálni. Másrészt e csoportok gyakran egészen eltérő célokra kívánták a hadjáratokat, majd saját mozgalmaikat felhasználni. Elegendő mintapéldaként ismét a Bocskai-felkelés résztvevőit megvizsgálni. Maga Bocskai elsősorban a fejedelemség békéjét biztosító török vazallusság visszaállításáért, saját erdélyi politikai pozíciójának visszaszerzéséért és a vallásszabadságért küzdött. Az őt támogató hajdúk mindenekelőtt privilégiumokért, a melléje rendelt török-tatár csapatok minél nagyobb zsákmányért és az oszmán területek további növeléséért, a hozzá csatlakozó magyar rendek (nemesek és városi polgárok) a hosszú török háború alatt sérelmeket szenvedett rendi kiváltságaikért, s főként a vallásszabadságért harcoltak. Ám ugyanezért szálltak hadba a protestáns prédikátorok és a többségében szintén protestáns magyar végvári katonák is. Mivel azonban Bocskai legfőbb tanácsadóinak közel fele (például Homonnai Drugeth György, Rákóczi Lajos, Czobor Mihály vagy éppen Káthay Mihály kancellár) meggyőződéses katolikus volt, ők a vallásszabadságot természetesen egészen más kontextusban képzelték el, mint protestáns kortársaik.27 A háborúk közepette ugyanakkor sokakat a fegyveres erő kényszerített a hadjáratokhoz és felkelésekhez való csatlakozásra, a fejedelmi, hajdú és tö25 Heckenast Gusztáv: A Karácsony György-féle parasztfelkelés (1569-1570). Történelmi Szemle 6. (1963: 1. sz.) 19-21. 26 Gorun, GReformismul austriac i. m.; Konfliktusok és korrupció i. m. 27 Káthay Mihály példáján 1. Ács Pál: „Az idő ósága”. Történetiség és történetszemlélet a régi magyar irodalomban. Bp. 2001. 287-303.
