A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - II. - Oborni Teréz-Varga Szabolcs: A béke mint a hatalmi propaganda eszköze Jagelló (II.) Ulászló és Szapolyai (I.) János uralkodása idején

A BEKE MINT A HATALMI PROPAGANDA ESZKÖZE

253

Királyi legitimáció a középkorban

A középkori király hatalma szakrális volt, aki Isten akaratából „Dei gratia”, Isten képmásaként „Rex imago Dei”, és hozzá hasonlóan kormányozta a népét a földi világban.7 A római jog és a római történelem örökségeként meglevő kétféle hatalomra, az auctoritasra és a potestasra ráépülő keresztény uralkodói erények Szókratész Szkholasztikosz Ekklésziasztiké hisztoria és Szent Ágoston De civi- tate Dei című munkájában gyökereznek. Előbbi szerint az isteni gondviselés úgy irányítja a földi történéseket, hogy bizonyos összhang van az államban, az egyházban és a természetben végbemenő események között, a jámbor uralkodóról festett képe pedig a legkiválóbb minta lett a középkor keresztény királyai számára.8 Ágoston alapján a királynak Krisztushoz hasonlatosan igazságosnak „iustus”, istenfélőnek „pius” és béketeremtőnek „pacificus” kellett lennie, mert csak így tudta jó pásztorként „pastor bonus” megőrizni a rábízott lelkeket.9 Ez a feladat azonban túlnőtt a földi kereteken, az uralkodók mintegy az egyházi rend tagjaiként „quasi sacerdos” próbáltak eleget tenni hivatásuknak, mintának pedig az ószövetségi királyokat tekintették. A Karoling kortól egyre népszerűbbé váló királytükrökben az igaz hit, az egyház védelme, az alattvalók tisztelete, az igazság és türelem gyakorlása mellett feltűnik a kegyesség, az irgalmasság, a becsületesség és az állhatatosság is a királyi erények között.10 A Szent (I.) István magyar királynak (997/1000-1038) tulajdonított Intelmek szövegéből kiderül, hogy a fegyveres harc nem tartozott a királyi erények közé, a szerző lelki fegyverekről beszél a hit ellenségeivel folytatott küzdelem kapcsán.11 Az erő említésekor is inkább az állhatatosságra gondolhatunk, hiszen a szerencse és a balsors forgan- dóságának elviselése miatt tartotta szükségesnek.12 All. századtól tovább bővült a királyi erények katalógusa, az idoneitas fogalmába már a tudás „scientia” és bizonyos fokú kulturáltság is beletartozott. Joggal írta Salisbury János az 1159-ben megjelent Polycraticusban, hogy az írni-olvasni nem tudó uralkodó nem más, mint egy megkoronázott szamár.13

A középkor utolsó évszázadaiban sok változáson ment át a királyi hatalom megítélése. Az invesztitúraharcban szakralitása megkopott, a Krisztus katonája „miles Christi”, vagy Krisztus bajnoka „athleta Christi” cím egyre harcosabb magatartást kívánt. A király azonban továbbra is két dologért felelt elsősorban: az igazságosságért és a békéért,14 ez a kettő volt a jó kormányzás alapja. Ez biz7 Gábor Klaniczay: Holy rulers and blessed princesses: dynastic cults in medieval central Europe. Cambridge 2000.

8 Szókratész Szkholasztikosz: Szókratész egyháztörténete. (Ókeresztény írók 9.) Bp. 1994. passim

9 Aurelius Augustinus: De civitate Dei. 18,35,2. Zakariás Krisztusról: „ecce rex tuus venit tibi iustus et salvator”.

10 Szentpétery Imre: Scriptores Rerum Hungaricarum. II. Bp. 1938. 619-627. E tanulmányban az alábbi fordítást használtuk: Szent István király intelmei Imre herceghez [...1. In: Árpád-kori legendák és intelmek. Szentek a magyar középkorból. I. Szerk. Érszegi Géza. Bp. 2004. 47-56.

11 „Ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is. Mert e lelki fegyverekben szabályszerűen harcolhatsz láthatatlan és látható ellenségeid ellen.” Uo. 49.

12 Uo. 55.

13 „Rex illiteratus quasi asinus coronatus”. Joannes Saresberiensis: Polycraticus 4,6,16.

14 Jacques Le Goff: Európa születése a középkorban. Bp. 2008. 99-101.