A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - II. - Molnár Antal: Katolikus missziók a Balkánon XI. Ince pápasága idején (1676-1689): A csúcsponttól a pusztulásig
238 MOLNÁR ANTAL kai történő felváltása. Ez utóbbiak képzése érdekében nagy hangsúlyt fektetett a missziós szemináriumok fejlesztésére. A missziók sokszor kaotikus viszonyainak rendbetételét apostoli vizitátorok küldésével kívánta elérni, az ő jelentéseik alapján szükségesnek tartotta a missziós hierarchia teljes körű megszervezését, és a missziós területeken rezideáló püspökök kinevezését. A missziókkal való kapcsolattartás nehéz és időigényes feladatát a titkár szerint ki kell venni a nunciusok kezéből, és a kongregáció által kinevezett prokurátorokra kell bízni, akik hatékonyabban és elkötelezettebben végeznék a dolgukat, mint a missziók iránt sokszor nem sok érdeklődést tanúsító pápai diplomaták.9 A missziók korai, 16. században megfogalmazott célkitűzései a 17. századra alapvetően megváltoztak. A muszlimok és ortodoxok térítése nagyon gyorsan lekerült a napirendről, igazából balkáni viszonylatban még az uniós törekvések is igen szerény mértékben voltak jelen. Ez akkor is igaz, ha a propaganda és a retorika szintjén a kortársak emlegetik ezeket. Az uniós kísérletek földrajzi és történeti kontextusukat tekintve a keresztény hatalmak (a Habsburg Birodalom és a Velencei Köztársaság) keleti irányú terjeszkedésével, illetve az ortodox népesség nyugati irányú, a katolikus országokba történő migrációjával, vagyis a latin és a keleti egyház politikai jellegű találkozásával függtek össze. Az előbbi esetben a határvidéki ortodox egyházi és világi vezetők a nyugati (elsősorban velencei) tájékozódást kötötték össze a Rómával való egyesülés gondolatával, míg az utóbbi esetben az új társadalmi és politikai környezetbe történő integráció, és az ezzel együtt járó előnyök jelentették a fő mozgatórugót. Az unió tehát összességében mindig marginális jelenség maradt a balkáni ortodoxia és katolicizmus viszonyrendszerében, a két egyház közötti feszültségek hátterében nem elsősorban a római prozelitizmust, hanem az oszmánok megosztó valláspolitikáját kell keresnünk.10 A balkáni missziók legfontosabb feladata 1622 után egyértelműen a katolikus kisebbségek lelkipásztori ellátásának hatékony megszervezése lett, vagyis a missziós egyházi struktúrák megteremtése, a papság és a hívek vallási életének trienti normák szerinti átalakítása. A vizitátorok, missziós főpapok és misszionáriusok jelentései alapján nagyjából a 17. század második harmadának végére kialakult a missziós egyházszervezet a Balkánon. Ennek a struktúrának a legnagyobb problémáját szintén a többféle szempont együttes vagy egymás melletti (esetleg egymás elleni) érvényesítése jelentette - a missziós püspökségek a történelmi, lelkipásztori, illetve egyéni ambíciók mentén szerveződtek. A század közepére valamennyi középkori regnum vagy antik provincia kapott egy püspökséget (Dalmácia, Bosznia, Magyarország, Szerbia, Bulgária, Thrákia, Macedonia), sokszor függetlenül attól, hogy a lelkipásztori szempontok ezt indokolták volna. Másrészt több olyan alapítás is történt, amikor a historizáló szempont mellé hangsúlyosan társult egy-egy veszélyeztetett katolikus kisebbség megsegítésének szándéka - például a bulgáriai paulikiánusok (nikápolyi püspökség) vagy a 9 Jacqueline B.: La S. Congregation i. m. 472^180. 10 Molnár Antal. A szerb ortodox egyház és az uniós kísérletek a 17. században. In: Uő: Elfelejtett végvidék. Tanulmányok a hódoltsági katolikus művelődés történetéből. Bp. 2008. (Régi Magyar Könyvtár. Tanulmányok 9.) 76-89.
