A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - II. - Hegyi Klára: Egy török illetéklista tanulságai
EGY TOROK ILLETEKLISTA TANULSÁGAI 193 nyára ötvenével-százával követték egymást az új birtokosok. Már-már mulatságos (talán véletlen), hogy az 1574. évi lista a maga kevés számával is milyen pontosan tükrözi azt, hogy e szandzsákok milyen sorrendben estek át szpáhi rétegük kialakításán. Az esztergomi, a nógrádi és a szécsényi (s ugyanígy kezdett a hatvani is) az 1540-es évek közepétől nagyjából 1560-ig élte át ezt a korszakát, mostanra birtokosaik megállapodtak, és a megszokott ütemben cserélődtek. A füleki szandzsák később és lassabban alakult ki, ott még ekkor is erős az újak beáramlása. Az alig tíz éves szigetvári a legfiatalabb, sok - és egy ideig még sokasodó - új birtokosa hosszasan buzgólkodott Zala és Vas megye behódoltatásán. Némi tanulsággal az illetékek nagyságának vizsgálata is szolgál. A kivetés logikája egyértelmű és következetes: a jövedelmekhez képest a legértékesebb birtokokat terhelték a legalacsonyabb, a legkisebb értékűeket a legmagasabb illetékkel. A katonaparasztoknak kellett legtöbbet fizetniük: ők semmilyen jövedelmet nem húztak, teljes vagy részleges adómentességükért fejenként 45 akcse illetékkel tartoztak. Egységesen 40 akcse terhelte a közrendű és tizedesi rangú várkatonákat (a magasabban fizetett várkapitányokat és helyetteseiket több, pl. a koppányi kapitányt 83, a szekszárdi vicekapitányt 58 akcse). Nekik a közös birtokokból évi 1400-1800 akcsényi jövedelem járt; a 40 akcse berát-illeték az 1400 akcse 2,86%-ára, az 1800 akcse 2,22%-ára rúgott (a balkáni szandzsákokban 1000 és 700 akcsés részjövedelmek is előfordultak, az illeték ezeknek 4, illetve 5,71%-át tette ki). A tímárosok 2000-19 000 akcse jövedelemmel szerepelnek a listában, illetékük 47-246 akcse között mozgott, ami a 2000-es jövedelemnek 2,35%-át, a 19 000-esnek 1,29%-át vitte el (a kettő között sokféle érték akad, csak az volt állandó, hogy minél többet ért a birtok, élvezője a bevétel annál kisebb részét vesztette el az illetéken).9 A két felső kategória járt legjobban: jövedelmétől függetlenül minden ziámet-birtokos 258, minden szandzsákbég 558 akcse illetékkel tartozott, ami azt jelentette, hogy a szegedi szandzsákban 26 640 akcsés birtokot élvező Junusz portai csaus évi bevétele 0,97%-át, Ferruh pécsi bég 250 000-es bevétele 0,22%-át, Ali füleki bég 329 532 akcse bevétele mindössze 0,17%-át fordította illetékre. A rendszert igazságtalannak érezhetjük, de van mentsége. A társadalmi ranglétrán felfelé haladva nemcsak a jövedelmek, hanem a kiadások is meredeken emelkedtek. Már a 6-7000 akcséra érdemesített tímárosnak is csatlóst kellett kiállítania, a ziámet-birtokosnak sok csatlóst, a szandzsákbégnek ezeken kívül katonai kíséretet is eltartania. A balkáni katonaparaszt egy évnyi földesúri kapuadó lefizetése ellenében egész életére megszabadult az adófizetéstől, neki sokat hozott a szabados státusz. Most is rosszul jártak viszont a várkatonák. Megrövidítésük már azzal elkezdődött, hogy a közös birtokokból egyenként akkora éves jövedelmet szabtak meg nekik, amely alacsonyabb volt koráb9 A budai vilajet vizsgált illetéklistájának tarifái egységes rendszert alkotnak, és következetesen csökkennek a jövedelem emelkedésével. Ez nem egyezik az általános, mindenkit egyenletesen terhelő szabályozással, amely szerint a birtokos minden 1000 akcse jövedelem után 25 akcse berát- illetékkel tartozott. (Ömer Lüfti Barkan: Timar. In: Islám Ansiklopedisi. 12/1. Istanbul 1979. 316.) A budai tartományban 2000 akcsét birtokló szpáhi az előírtnak 94%-át, a 19 000 akcsét birtokló az előírtnak 52%-át fizette ki.
