Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez

SZEMPONTOK AZ ERDÉLYI SÓBÁNYÁSZAT 15-16. SZÁZADI TÖRTÉNETÉHEZ 91

Fenti áttekintésünkből úgy látszik, hogy már a reformintézkedés előtt különböző utakon igen tetemes sómennyiség az elosztást végző országos királyi kamarai hálózaton kívül (a külső kamarák kikapcsolásával) vagy egyenesen a sómonopóliumot megkerülve került forgalomba. Az 1521. esztendei intézkedés annak a ténynek a beismerése volt, hogy az ország vezetése képtelen arra, hogy a következetes monopólium hagyományos rendjét helyreállítsa. Ugyanakkor számot vetett azzal, hogy a só kereskedelem tárgyát képezte.

A 15-16. század fordulójának Dése a magyar királyságnak (azon belül a fejlett városokkal rendelkező Erdélynek) a népesebb oppidumai közé számítható. Többen éltek itt, mint nem egy királyi szabad városban. A településnek és a szomszédos Désaknának (amit a középkor végén már csak possessio-nak emlegettek) együttesen 1495-ben 550 adó alól mentesített háztartása volt, vagyis a két helyen legalább mintegy 2700-3300 körüli lakosságot feltételezhetünk (ugyanekkor Tordán 750 háztartást vettek számba).36 A település számos kiváltsággal rendelkezett. Heti piacot (az Arpád-kor végétől szerda, 1517-től szombat), országos vásárokat (1502-től Húsvét előtti negyedik vasárnap illetve Szent Miklós napja) tartottak itt, 1554-től ispotály működött a városban ( a szomszédos Désaknán kedden volt a heti piac, míg az országos sokadalmat október 11-én tartották). A középkor végéig legkevesebb három céh jött létre a helységben. Polgárai kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkeztek.37 A Mohács utáni időszak nem kedvezett a város fejlődésének. A túlzott terhek miatt népessége fokozatosan csökkent. János király alatt 332 adózó portát, Fráter György idején 170-t, 1552-ben alig 100-t, 1554-ben pedig 108-t vettek számba.38

36 Kubinyi András: Erdély a Mohács előtti évtizedekben. In: Tanulmányok Erdély történetéről. Szerk. Rácz István. Debrecen, 1988. 70.; Rüsz Foga.ra.si Enikő-. Központi helyek az erdélyi középkori vármegyékben. In: Erdélyi várostörténeti tanulmányok. Társszerkesztők: Pál Judit, Fleisz János. Csíkszereda, 2001. H0—42.; Torda lakossága 3700-4500 főre becsülhető. Jobb híján az 5-6-os szorzót alkalmaztuk. Lásd Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és az Alföld szélén. Szeged, 2000. 44^17. (a továbbiakban: Kubinyi 2000)

37 Szolnok-Doboka vármegye monographiája. Tagányi Károly, dr. Réthy László és saját kutatása, adatgyűjtése alapján írta Kádár József, (a továbbiakban: Szolnok-Doboka ) III. Deés, 1900. passim; Szabó T. Attila: Dés települése és lakossága. In: Uő: Nyelv és település. Válogatott tanulmányok, cikkek VII. Vál. és sajtó alá rendezte: Szabó T. Ádám. Bp. 1988. 85-102, 511-516.; Rűsz-Fogarasi Enikő: Tárgurile Dejului in evul mediu. Mediaevalia Transilvanica. III/l—2. Satu Mare, 1999. 119-124., Uő.: Dés mint Szolnok és Doboka vármegye központi helye. In: Tanulmányok Erdély újkori történelméről. In: Magyari András Emlékkönyv. Szerk. Pál Judit, Rűsz Fogarasi Enikő. Cluj-Napoca/Kolozs- vár, 2002. 179-185. (a továbbiakban: Rűsz-Fogarasi Enikő 2002.); Lásd még: UB I. 539.sz.

38 Engel, i. m. II. 32.; Szolnok-Dobok, i. m. III. 21. Mátyás király 1467-ben, majd 1474. évi oklevelében (amit 1475-ben ő, II. Ulászló 1491-ben, II. Lajos 1516-ban, Szapolyai János 1540-ben, I. Ferdinánd pedig 1552-ben erősített meg) mentesítette Dés és Akna lakóit mindenfajta adó alól ( UB V 3555., VII. 3985. sz., DL 108 264., HA Handschriften. Nr. 373. föl. 60v-61r., MOL R 314. Dés város lt. 142. sz ), ám ezt a jogot a Szapolyaiak idején nem mindig vették figyelembe (Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei I. 1569-1570. Mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi: Fejér Tamás, Rácz Etelka, Szász Anikó. Kolozsvár 2003. 15.sz.; a továbbiakban: Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei). A pontos lélekszám kiszámításához az adóösszeírások csupán kiindulási pontként használhatók fel, hisz nem tudjuk, hogy kik maradtak ki a felmérésből. A településen éltek nemesek, szegény sóvágók (egy részük csupán időlegesen lakott itt) illetve a helyi sókamarának az a 10 sátoraljnyi cigány közössége, amelyet Fráter György telepített át Szamosújvárra. Lásd erről Történeti Lapok 1 (1874) 504-505., Kádár József: Szamosújvár város monográfiája. Szamosújvár, 1898. 13.; Figyelemre méltó, hogy 1550 táján Belső-Szolnok megyében 982, Dobokában pedig 1943 portát írtak össze (Jakó Zsig-