Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez

SZEMPONTOK AZ ERDÉLYI SÓBÁNYÁSZAT 15-16. SZÁZADI TÖRTÉNETÉHEZ 85

kát az új uralkodóval ismertessék el. így erősítette meg Ferdinánd 1552. március 20-án Kolozsakna, 24-én Dés illetve Désakna, március 25-én pedig Torda több privilégiumát.10

Magyarországon a 14-15. században sóregálé érvényesült, vagyis ezt a terméket elvben az uralkodói tulajdonban lévő bányahelyeken illetve az ország belsejében található királyi sóelosztó központokban (külső kamaráknak nevezték őket) lehetett megvásárolni, akár hitelben is. Ezután lehetett vele esetlegesen kereskedni. A kincstár már Mátyás idején a kamarák szaporításával (s a monopólium mind szigorúbb érvényesítésével) akarta bevételeit növelni, ami azonban ellenállást váltott ki. 1498-ban az országgyűlés az újabban felállított sóhivatalokat meg akarta szüntetni. 1397 óta királyi rendelet alapján Eszakke- let-Magyarország a máramarosi, míg az ország többi része az erdélyi bányák savát használta.11

Az elv, a szigorú királyi parancslevelek ellenére a monopólium rendszere nem működött tökéletesen a középkor utolsó évtizedeiben. A Szászföld bizonyos részei jogosultak voltak arra, hogy a Székelyföld savát használják. Beszterce városa 1475-től birtokolta a fejéregyházi bányát. Az erdélyiek kevés sót vásároltak, hisz a tartomány számtalan sólelőhellyel rendelkezett.12

A kincstár szempontjából bevételkiesést jelentett, hogy Máramaros 1476 után (véleményünk szerint 1480 tájától) a királynéi birtokállomány részévé vált. így királynék idején az itteni bányákból és az 1397. esztendei intézkedés értelmében hozzájuk tartozó külső kamarákból (pl. Kassa, Tokaj stb.) származó haszon az uralkodók feleségének a vagyonát gyarapította.13 A királynéi birtokok

1364-es évszám volt felfedezhető. Johann Ehrenreich Fichtel: Beytrag zur Mineralgeschichte von Siebenbürgen. II. Die Geschichte des Steinsalzes und der Steingruben im Großfürsten Siebenbürgens. Nürnberg, 1780. 106. (a továbbiakban: Fichtel)

10 MOL MOL A 57. Magyar Kancellária Levéltára, Libri regii III. 53-54, 58-74. (Királyi Könyvek. 1-9. CD-ROM.)

11 M. G. Kovachich: Formulae sollennes stylt.. Pesthini, 1799. 459., 475-76., 497. (a továbbiakban: Kovachich ); Iványi 1911, i. m. passim; Kubinyi 1988, passim.; Amíg Dalmácia Magyarországhoz tartozott, az itteni jövedelmeket külön kezelték. Lásd újabban Teke Zsuzsa: Zsigmond és a dalmát városok 1387-1413. In: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére. Szerk. Csukovits Enikő. Bp. 1998. 233-244.

12 Draskóczy István, Erdély sótermelése a 16. század közepén. In: Tanulmányok Erdély újkori történelméről. Magyari András Emlékkönyv. Szerk. Pál Judit, Rűsz Fogarasi Enikő. Cluj-Napoca/Ko- lozsvár. 2002. 190-191. (a továbbiakban: Draskóczy 2002); Draskóczy István: Erdély sótermelése az 1530-as években. In: Tanulmányok Szapolyai Jánosról és a kora-újkori Erdélyről. Szerk. Bessenyei József, Horváth Zita, Tóth Péter stb. Miskolc, 2004. 25-26., 60-61. (a továbbiakban: Draskóczy 2004)

13 Beatrix feltehetően 1480 táján kapta meg. 1472-től 1478-ig Horvát János töltötte be a megyei illetve a sókamaraispáni tisztséget (őt később a királyné alkalmazta). 1479-ben Dési litteratus Péter irányította a királyi sókamarát. A helyére Baróti Mihály lépett. 1480 októberében már Beatrix tiltotta meg Bártfának azt, hogy polgárai lengyelországi kősót használjanak. Máramarosi diplomák a XIV és XV századból. Kiadta: apsai Mihályi János. Máramarossziget, 1900. 516., 537., 546.; Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. I-VII. Hrsg. Franz Zimmermann, Carl Werner, Gustav Gündisch etc. Hermannstadt-Bukarest, 1892-1991. (a továbbiakban: UB) VII. 4303. sz.; Bártfa szabad királyi város levéltára 1319-1526. Összeállította: Iványi Béla. I. Bp. 1910. és II. Kézirat, ELTE Történeti Könyvtár. I. 2138. sz. (a továbbiakban: Bártfa); Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I-V Bp. 1897-1913. (a továbbiakban: Csánki) I. 461-462.; DL 24 849., 75 926., 75 930., 75 933., 90 158., Tiszántúli Ref. Egyházkerület Könyvtára, Sztoyka család 40. (= DF 275 908.); Aragóniái Beatrix magyar királyné életére vonatkozó okiratok. Közli: Berzeviczy Albert. Bp. 1914. 233-234. (a továbbiakban: Berzeviczy 1914)