Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Bessenyei József: Székesfehérvári menekültek
44 BESSENYEI JÓZSEF 26%-kal. Jelentős emporium és vámhely volt Nagyszombat, az összesen kifizetett vám alapján számított országos rangsor harmadik helyét foglalta el 20, 11%-kal. (Mindkét város elsősorban kiviteli vámhelyként ismert.) A vámnaplókban regisztrált fehérváriak számának csökkenésével szembeállítható az a tény, hogy 18 olyan további székesfehérvári menekült kereskedőről vannak adatok, akik egyetlen vámnaplóban sem szerepeltek. Róluk egyéb forrásokból nyerhetünk adatokat. A18 fő meglehetősen nagy szám, és azt bizonyítja, hogy a sokat idézett, három évet felölelő naplók korántsem tartalmazták az összes olyan személy nevét, aki kereskedelemmel foglalkozott. Mint az előbb elmondottakból következik, nem is tartalmazhatták például az Oszmán Birodalom vagy a Velence irányában vámoltatokat. Még egy mozzanatot kell említeni, ami oka annak, hogy miért nem tüntették fel a vámnaplók az összes lehetséges kereskedő nevét. Ismeretes, hogy a gazdasági élet szereplői gyakran nem egymagukban, hanem társakkal együtt szervezték kereskedelmi tevékenységüket, amint erre fentebb Garai Demeter esetében több példával is tudtunk szolgálni. Igen elterjedt volt az úgynevezett társasági forma, amikor is egy-egy ügyletben több kereskedő vett rész. A résztvevők tőkét fektettek a vállalkozásba, s a haszonból a befektetés arányában részesültek. A vámnaplóban ekkor csak egy név jelenik meg, azé, aki a társak közül a szállítmányt kísérte. Egy másik társulási forma volt, amikor a befektetők nem maguk, hanem egy megbízott személy által bonyolították le az üzletet, aki ezért illő fizetséget kapott. A megbízott maga nem fektetett tőkét az üzletbe, de ekkor az ő nevét tüntette fel a harmincados. A beírások értékelésekor problémát jelent, hogy a lakó- illetve telephelyet — telephelyeket — bemondás alapján írták be a vámnaplóba, és a hatóság nem ellenőrizte annak valódiságát. Sok esetben nem is állapítható meg, hogy egyes kereskedők valójában melyik helységet tekintették állandó lakóhelyüknek az általuk megjelölt több város közül, hiszen valóban több helyen volt lerakatuk (raktáruk, fiókjuk). (Ez a tény főként a statisztikai feldolgozásokban okozhat nehézséget, hiszen ha egy kereskedő Budát és Bécset adja meg, akkor először exportőrnek, másodszor pedig importőrnek minősül, holott lehet, hogy mind a kétszer csak behozatallal, vagy csak kivitellel foglalkozott.) Mi az mégis, amit a jelzett módszertani nehézségek ellenére ezekről a kereskedőkről bizton elmondhatunk? A legfontosabb talán, hogy akik túlélték az ostromot és az azt követő bosszúállást, folytatták tevékenységüket, mégpedig, amennyire ez az elszórt adatokból kihüvelyezhető, rövid idő alatt visszakapaszkodva arra a szintre, ahol 1543-ban álltak. A vámösszegek arról tanúskodnak, hogy mindegyik forgalmi kategória képviselői viszonylag gyorsan kiheverték a körülmények változását, de talán legelőször a nagykereskedők álltak talpra. Elsősorban ők tartottak fenn az ország több pontján telephelyet, ami már eleve csökkentette kockázatukat és anyagi erejük folytán áttelepedésük megszervezése is könnyebben ment. S ami a gazdasági életben a legfontosabb, ők rendelkeztek a szükséges információkkal, amelyek alapján áruikat időben kivonhatták a veszélyeztetett övezetekből, és áttelepedésüket megszervezhették. Erre jó
