Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
N. Tahin Emma: Orvosok a Zsigmond-kori Magyarország városaiban
350 N. TAHIN EMMA nek legalkalmasabb módjául az kínálkozott, ha az egyházhoz tartozó ispotályokat saját szolgálatukba állítják, és szükségleteiknek megfelelően újakat állítanak fel. Az ispotályok polgári kézbe kerülésével a szegények, betegek felvételében, gondozásában is fordulat következett be. Az egyházi kézben nyugvó szegénygondozás és betegápolás egyetemes volt, az ispotály kapuja mindenki előtt nyitva állt, de a városi tulajdonban és kezelésben lévő ispotály támogatása csak a városbeliekre korlátozódott.23 A városok közegészségügyi szervezettségének sajátos ismertetőjeleként mind gyakrabban bukkant fel a középkor második felében, a városi társadalomban a medicus, az Arzt, ritkán a physicus, aki minden esetben világi személy volt.24 A hazai városiasodás folyamata, amely IV Béla alatt indult kibontakozásnak, az Anjou-királyok idején még fellendülőben volt. A népesebb települések elnyerték a „libera civitas”, a „libera villa” elnevezést. A valódi civitas alatt azonban mindinkább a „kulcsos” vagy „falazott” várost értették, jogállásában is megkülönböztetve a nyílt térségen fekvő mezővárostól. A kibontakozó városokat öröklő, az Anjouk örökébe lépő Zsigmond sok városi kiváltsággal rendelkező települést ajándékozott el vagy vetett zálogba. A legfontosabb városok azonban a király birtokában maradtak, és nem lebecsülendő szerepet kaptak politikai koncepciójában. 1405-ben kibocsátott dekrétuma messzetekintő gazdaságpolitikát képviselt, amely az egész városrendszert átfogta. Tervei kijelölték a magyarországi városfejlődés irányát, mégha megvalósulásuk nem is járt mindig sikerrel. A dekrétumban előírt védőfal, jóllehet a város védelmét és biztonságát szolgálta, a lakosság egészségének megőrzése szempontjából azonban hátrányt is jelentett, mert a szabad térségek beépítésével a megnövekedett lakosság összezsúfolódásához vezetett, ami megkönnyítette a járványok terjedését.25 Zsigmond birodalmi politikájában helyet kapott a városi egészségügy is. A birodalmi városok számára kötelezővé tette fizetett városi orvosok alkalmazását. Rendelkezése azonban nem emelkedett törvényerőre.26 A hazai városi lakosság túlnyomó többségének a foglalkozása még a 14. század elején is a mezőgazdasági termelés volt és a gabonával és a borral való kereskedés. A városok agrárjellege városképükben is kifejeződött, nagy beltel- keikkel, földszintes házaikkal, a városmagtól eltekintve, inkább nagy falvakra 23 Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. I—II. Bp. 1886-1887. II. 257-258. ; Somogyi Zoltán: A középkori Magyarország szegényügye. Bp. 1941. 49-64. (a továbbiakban: Somogyi) 24 Baas, i.m.143.; Harry Kühnei: Städtische Gesundheitspflege. Irr Alltag in Spätmittelalter. Hrsg. Harry Kühnei, Helmut Hundsbichler, Gerhard Jaritz etc. Graz-Wien-Köln, 1984. 86. (a továbbiakban: Kühnei)-, Schmitz, i.m. 18-21. 26 Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon. Bp. 1984. 153, 155, 166-168. (a továbbiakban: Mályusz: Zsigmond király); Engel Pál: Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig. Bp. 1990. (Magyarok Európában I.) 275.; Levéltárak-Kincsestárak. Közreadja Blazovich László, Érszegi Géza, Turbuly Éva. Bp.-Szeged, 1998. 288-289.; Bácskai Vera: Városok Magyarországon az iparosodás előtt. Bp. 2002. 26, 30. (a továbbiakban: Bácskai) 26 Schmitz, i.m. 12.; Kubinyi András: Az egészségügyi foglalkozásúak társadalmi és gazdasági helyzete a XV-XVI. század fordulóján. Orvostörténeti Közlemények 54 (1970) 76. 13. jegyzet (a továbbiakban: Kubinyi: Az egészségügyi foglalkozásúak)