Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
N. Tahin Emma: Orvosok a Zsigmond-kori Magyarország városaiban
348 N. TAHIN EMMA minden unciáért hat tarenust kell kérni. A gyógyszerkincs az antikvitásban is egyszerű (simplicia) vagy több hatóanyagból készített összetett gyógyszerekből 0composita) állt. A „Constitutio" szerint nem mindenütt kell ilyeneknek lenniük a gyógyszertáraknak (stationes). A rendelkezés a gyógyszerészi officinák felállítását a birodalom kijelölt városaira korlátozta.16 Európa azon régióiban, ahol nem volt egyetemen képzett orvos, a két szakterület szétválasztása nem, vagy csak később valósult meg. A városi társadalom széles rétegei, akik az orvos magas honoráriumát nem tudták megfizetni, szívesen és bizalommal fordultak a gyógyszerészekhez segítségért. A középkor medicináját a gyógyító és a betegségekkel összefüggésbe hozott szentek tisztelete kísérte. Az orvos és a gyógyszerész elkülönült, de mégis összetartozó foglalkozása kifejeződött a művészet orvos szent ábrázolásain is. A keleti, arábiai eredetű ikerpár megjelenítésekor Szent Kozma attribútuma a középkori diagnosztika legfontosabb kelléke, a vizeletvizsgáló edény, Szent Damján attribútuma pedig a patikaedény volt.17 Az orvos munkáját gyakran egészítették ki a borbélyok és a fürdősök is. A sebészet egy részét, a kisebb beavatkozásokat, az érvágást, köpölyözést, foghúzást, klistélyozást, ficamok helyretételét, sebek, bőrbajok kezelését, tályogok megnyitását sebész hiányában borbélyok, néhol fürdősök végezték, olykor a sebész tekintélyét csorbítva, jelenléte esetén is. Többnyire a fürdősök készítették el a terápia részét képező fürdőket. Nem ritkán a manuális beavatkozás is a fürdőben történt.18 A borbélyok és fürdősök az egyetemen képzett orvos hiányában és az orvosi kezelés megfizethetetlensége miatt az alacsonyabb társadalmi rétegek között nem jelentéktelen praxist gyakoroltak.19 A középkori medicina a városfejlődés és a nyomában járó világi művelődés térnyerésével haladt előre, az egészségvédelem, a közegészségügy megszervezése is elsősorban a városi kultúrához kötődött. A középkor ókorból átörökölt és újjáalakuló vagy kialakuló városaiban az életviszonyok átalakultak, fejlődési ritmusukkal bonyolultabbakká váltak. A városok kézműiparának, belföldi és távolsági kereskedelmének megélénkülésével társadalmi struktúrájuk átformálódott. A városi társadalomban megjelent, és lassan szélesedett a szellemi tevékenységet végző, képzett emberek köre. Az előrehaladó urbanizáció nemcsak nagyobb számú jogtudót, hanem mind több, magasabb ismeretekkel rendelkező orvost is igényelt, akik a városi társadalom számára egyre inkább nélkülözhetetlen gyógyító tevékenységüket önálló foglalkozásként gyakorolják. A polgárság előretörésével a medicina területéről fokozatosan kiszorították a klerikusokat a polgárok fiai.20 16 Hein-Seppert, i.m. 49-51. 17 Bálint Sándor: Ünnepi Kalendárium. I—II. Bp. 1997. II. 301. 18 N. Tahin Emma: A középkori fürdők. Lege Artis Medicinae 2 (8) 1992. 790-791. 19 Diepgen, i.m. 227-228.; Szumowski, i.m. 301-302. 20 Lichtenthaeler, i.m. 317-320.
