Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Almási Tibor: „Sub mediocri sigillo suo”
18 ALMASI TIBOR az 1321. évi rendelkezésről 1323 nyarán készült királyi megerősítés, amelyen — nem meglepő módon — már a király második, tehát középső nagypecsétje szerepelt. így tehát a Pál országbíró által 1342-ben használt sigillum mediocre kifejezés egyáltalán nem azt sugallja, hogy ez a fogalom a kápolnaispán középpecsétjének ismerete révén elterjedt volt, hanem éppen azt igazolja, hogy használatakor más királyi pecsétet, nevezetesen a kettős királyi nagypecsétet értették alatta. A Károly Róbert-kori királyi nagypecsétek történetére vonatkozólag kevésbé szorulunk az utókor tudós pecséttani kutatóinak vizsgálati eredményeire,17 mert Anjou-kori kancelláriai forrás igazít el bennünket a részletek felől. Közismert, hogy Nagy Lajos király 1363. évi boszniai hadjárata során az esztergomi érsek sátrából familiárisai ellopták a királyi nagypecsétet. Ennek az lett a következménye, hogy a királynak új pecsétet kellett vésetnie, ugyanakkor valamiképpen el kellett hárítania azt a jogbizonytalanságot, amely az országpecsét elveszítéséből származott. A korábbi, e pecséttel ellátott jogbiztosító jellegű kancelláriai iratok átírással történő érvényesítése helyett a király olyan határozatot hozott, amely szerint az Anjou-kori királyi iratok egyes — rendeletileg meghatározott — csoportjait az iratpéldányokra rávezetett záradékoló szöveggel kellett ellátni, illetve az ehhez kapcsolódóan rájuk helyezett új királyi nagypecséttel kellett érvényesíteni. Az apró betűkkel a pergamenszélekre jegyzett szöveg alapvetően sablonszerű volt, s a záradékolást indokoló körülményeket, továbbá magát a királyi rendelkezést taglalta. E szöveg elbeszéli az Anjou-kori királyi nagypecsétek sorsát. I. Károly idejéből megtudjuk, hogy az első — 1322-ig használt — nagypecsétet hamisítani kezdték, s ennek kiderülése vezetett új nagypecsét kibocsátásához. A második nagypecsét az 1330 őszén vezetett balsikerű havasalföldi hadjáratban veszett oda, amikor az udvari kancelláriát vezető s a királyi nagypecsétet őrző András székesfehérvári prépost is életét vesztette. Ezt követte I. Károly király harmadik, utolsó nagypecsétjének kiadása, amely azután uralkodása végéig használatban maradt.18 Miután I. Károly király harmadik nagypecsétjét 1331 tavaszára kivésték,19 immár csak erre a pecsétre lehetett érteni azt a corroboratios formulát, amelyet az előző pecsétcsere, tehát 1323 óta használtak a királyi privilégiumok megszövegezésekor. Eszerint az aktuálisan kibocsátott iratokat „dupplicis sigilli novi et authentici munimine" erősítették meg. 1331-től kezdve viszont minden olyan esetben, amikor a király 1323 és 1330 között használt második nagypecsétjére történt utalás, valahogyan érzékeltetni kellett annak eltérését az aktuálisan használt 17 I. Károly nagypecsétjeinek legteljesebb feldolgozását lásd Gárdonyi Albert: I. Károly király nagypecsétei. Turul 25 (1907) 30-57. 181. Lajos király megerősítő záradékának feldolgozását lásd Grünn [Gárdonyi] Albert: I. Lajos király megerősítő záradéka. Turul 19 (1901) 27-37. E pecsételési záradék szövegének legkézenfekvőbb elérését Werbőczy Hármaskönyve biztosítja. Werbőczy István: Tripartitum. A dicsőséges magyar királyság szokásjogának hármaskönyve. Latin-magyar kétnyelvű kiadás. Bp. 1990. Part. II. Tit. 14. §. 22-25. (Tudománytár) 19 A pecsétet a sienai származású Simon fia Péter szepesvári alvárnagy készítette el, akit a király különféle szolgálataiért 1331. március 28-án a Szepes megyei Jamnik birtokkal jutalmazott meg. Az adománylevélben a király kiemeli Péter mester azon érdemeit is, amelyeket „... in sculptione, fabricatione seu paratione presentis sigilli nostri authentici ..." szerzett. Vö. Codex diplomaticus Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis I-IX. Stud. et op. Georgii Fejér. Budae, 1829-1844. VIII/3., 529-530. (231. szám).
