Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Kubinyi András: Politikai vitakultúra a Mohács előtti Magyarországon
POLITIKAI VITAKULTÚRA A MOHÁCS ELŐTTI MAGYARORSZÁGON 187 nek érdemeként foghatjuk fel: a látszólag mellékes török téma a befejezéssel egyszerre a leglényesebbé vált: a nagyurakkal való hatvani leszámolás nélkül nem védhető meg a magyar kereszténység. Ugyancsak jellemző a szerzőre az, ami hiányzik a szózatból. Talán a legkülönösebb a későközépkori nemesi ideológia alappillérének, a hun-szittya hagyománynak teljes figyelmen kívül hagyása. Ezt a királyi kancelláriában kialakult, Kézaira és Thuróczy Jánosra visszamenő ideológiát Werbőczy fejlesztette ki igazán, hogy azután napjainkig hasson.101 Ez azért is furcsa, mert a polgár eredetű szerzetes, Nagyszombati Márton is a magyarok katonai sikerei leírását Attilával kezdte.102 Az ősök katonai sikereire, az ország vérrel való megszerzésére természetesen utalt Bácsi is, mégis nehezen érthető, hogy ezt a közismert érvet, amelyet neki, aki a királyi kúriában jegyzőként dolgozott, jól kellett ismerni, mégsem használta fel. Ezt magyarázhatnánk a Werbőczyvel való szembenállásával is, igaz, akivel mint kancellárral aztán János király alatt majd egy évtizedig titkárként együttműködött. Szintén érthetetlennek tűnik a nemesség egyik leggyakrabban hangoztatott kívánsága elhallgatása is. Az 1524-es és az 1525-ös pesti országgyűléseknek egyik fő célja volt az idegenek, főként a németek eltávolítása a királyi udvarból és az állami tisztségekből.103 Ez azért is nehezen magyarázható, hiszen fenn közöltem Bácsi németellenes epigrammáját, azaz németbarátsággal igazán nem volt vádolható. Igaz, ezt a kihagyást lehetne azzal magyarázni, hogy a nemesek támadása irányát a nagyurak felé akarta fordítani, egy másik ellenfél, az idegenek megemlítése viszont gyengíthette volna érvelését. Nyíltan nem támadja a főpapságot sem. Igaz, a principes, a potentes közt ők is ott vannak, de mivel egyszer a mágnás szót alkalmazta szinonimaként, elsősorban a világi urakat támadta, noha burkoltan ugyan, de mégis Szálkái kancellár ellen harcolt, hiszen az egyik fő célja a kancellár közmegegyezésre irányuló politikája megakadályozása volt. Valószínűleg ugyanaz lehet ennek a hátterében, mint ami miatt Werbőczyt leszámítva senkit sem támad név szerint. Ez utóbbi furcsaságát maga is érezte. Már korábban megjegyezte, hogy a napnál világosabb, hogy kik a bűnösök. A végén azonban visszatér ehhez: senkit sem nevez meg, senkinek sem kell rá haragudni, hacsak aki nem tudja magáról, hogy bűnös. Az olvasónak olyan az érzése, hogy a szerző óvatosságában magát megvédendő, gondosan elkerüli a rágalmazás vádját. A vele sokkal rokonítható un. Császár Mihály napló ugyan több nagyúrról ír rosszat, azonban egyrészt a király véleményeként adja elő,104 másrészt álnevet használ. Az 1530 körül és Bessenyei József megállapítása szerint Zay Ferenc által írt Szapolyai ellenes magyar nyelvű röpirat, a „János király áruitatása” a szerző neve említése nélkül terjedt. Ebben minden lehető rosszat leír Jánosról, aki szerinte már Mohács előtt a török oldalára állt, és meggyilkoltatta Bánfi Jakabot.105 Úgy látszik, 101 Engel Pál: Szent István birodalma. A középkori Magyarország története. Bp. 2001. 288-291. (História Könyvtár. Monográfiák 17.) 102 Analecta, i. m. 235. (Liber secundus 97-108.) 103 Lásd fenn, 99. jegyzet 104 Lásd fenn, 42., 44^46. jegyzet 105 Bessenyei: János király, i. m. 116-123.
