Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Almási Tibor: „Sub mediocri sigillo suo”
14 ALMÁSI TIBOR évtizedében még a késő Árpád-korban felvett secretorius notarius címét használja, amelyet 1320 táján váltott fel új, secretarius cancellarius titulussal, címének megjelenése azonban nem járt együtt a titkos kancellária hivatalának létrejöttével. A kápolnaispán a korszakban eleinte a bizalmasabb jellegű királyi gyűrűs pecsét őre és használója volt, amellyel döntően ellenpecsételést végzett, belenyomva azt a királyi iratokra helyezett nagypecsét viaszmezejébe. Az 1310-es évek végétől vethető fel a kápolnaispán önálló udvari oklevéladó tevékenységének megindulása. Kiadványait ettől fogva mintegy fél évszázadon át a saját nevében, de a használatában levő királyi pecsét alatt bocsátotta ki. Meglehet, hogy a kápolnaispánnak az írásbeliséggel kapcsolatos feladatkörében nagyobb súlyt kölcsönző secretarius cancellarius cím megjelenése, a kápolna önálló iratkiadásának kezdete, valamint az 1260-as évek óta a kápolnaispán felügyeletébe tartozó királyi gyűrűs pecsét felváltása egy önálló, csak a kápolna által kiadott iratokon használt pecséttel szorosan összefüggő jelenségek, ám közvetlen bizonyítékkal erre vonatkozólag nem rendelkezünk. Az mindenesetre tény, hogy a királyi titkos jegyzőként és kápolnaispánként 1319-ben feltűnő Csanád váradi prépostot5 egy pápai irat 1320 nyarán titkos kancellárnak és kápolnaispánnak írja,6 majd ő az, aki mint kápolnaispán — a saját neve alatt kétségkívül elsőként — önálló oklevelet bocsát ki egy idézés foganatosításához.7 A kápolnából kikerülő kiadványok természete meglehetősen változatos volt. A comes capellae színe előtt tett, s általa írásba foglalt bevallások (fassiok) ugyanúgy akadnak közöttük, mint a királytól és más bírói hatóságoktól kapott változatos tartalmú parancsokra adott jelentések (relatiok). A királyi kápolnának az udvari írásbeliségben betöltött szerepe 1374 — a Nagy Lajos-kori kancelláriai reformok bevezetése — előtt, vitathatatlanul meglevő sajátos jellegzetességei ellenére is, számos vonatkozásban emlékeztet a hiteles helyek által országszerte ellátott feladatkörre. Hogy a kápolna pecséthasználatában mikor történt a változás, azaz mikor került a gyűrűs pecsét helyett az ún. középpecsét a kápolnaispán felügyeletébe, illetve használatába, pontosan nem megválaszolható kérdés. Mivel az Anjou-korban a kormányzat és a bíráskodás terén bekövetkező jelentősebb átszervezésekkel rendre összefüggenek a pecséthasználat terén mutatkozó változások, nem alaptalan azt feltételezni, hogy e váltás ugyancsak az 1310-es és 1320-as évek fordulójára tehető. Az 1320-as évekből már maradtak fenn eredeti alakjukban kápolnaispáni oklevelek, ám ezeken csak a zárópecsét helye látszik, így fizikai valóságában kápolnaispáni pecsét ezen időből nem tanulmányozható.8 Létezik egy olyan kápolnaispáni oklevél, amelyben corroboratios formula is szerepel, ám ez az irat sajnálatosan megcsonkult, és a megerősítéshez használt pecsét megnevezése éppen a hiány5 Anjou-kori oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia 1301-1387. I-XIV, XVII., XIX-XX., XXIII-XXTV Főszerk. Kristó Gyula. Bp.-Szeged, 1990- . V Szerk. Kristó Gyula. 525. szám. (a továbbiakban: Anjou-oklt.) 6 Anjou-oklt. V 829. szám. Feltűnő, hogy míg a váradi káptalan, illetve Erzsébet királyné oklevelei is tükrözik e terminológiai változást (vö. Anjou-oklt. VI. Szerk. Kristó Gyula. 11., valamint 372., 491. számok), addig a királyi oklevelek Csanád titulálása tekintetében nem mutatnak semmi módosulást (Lásd uo. 212., 434. számok). 7 Anjou-oklt. VI. 787. szám. 8 Anjou-oklt. XI. Szerk. Almási Tibor. 534., 544. számok.
