Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Gerics József: A képviselet középkori országgyűléseinken

A KÉPVISELET KÖZÉPKORI ORSZÁGGYŰLÉSEINKEN 121 séges a 3 rend (képviselőinek) jelenléte, illetve egybehangzó állásfoglalása. El­rendelték ugyanis az 1299-ben Barcelonában tartott katalán cortez-en, hogy te­kintet nélkül a távolmaradókra, a gyűléseken hozandó határozatok kötelezők mindenkire, a jelenlévők mindenképpen határozatképesek! Ezzel a rendi gyűléssel (parlamenttel) Marongiu a következő két gyűléstí­pust állította szembe, mint tulajdonképpen előparlamentet. A. ) Az egyik nagy csoportba az ünnepi gyűléseket sorolta, vagy azokat, amelyeket a hatalmon levő kormányzat rendezett. Rendeltetésük az volt, hogy ünnepélyessé tegyenek rajtuk kívüli, tőlük idegen és távol álló eseményeket. B. ) A másik nagy kategória volt a tanácskozó és tudomásul vevő gyűlése­ké. Ezek több alkalommal fejezhettek ki helyeslést, akár közfelkiáltással is, de mivel nem alkottak testületi egységet (unitá collegiate) nem volt határozathozó képességük (capacitá di deliberazione). Lousse és Marongiu kutatási eredményeinek figyelmen kívül hagyása a magyar rendiség középkori helyzetének vizsgálatánál következményekkel jár­hat. Kutatásához kockázatos dolog évtizedekkel későbbi, Mohács utáni vagy éppen 17. század elejéről való forrásokra támaszkodni.5 Az ilyesmi a középkori helyzet szándékolt megállapítását egészében ki is siklathatja. Különös óvatosságot igényel a magyarországi kutatásban a német analó­gia (pontosabban: a tartományi analógiák) esetleges felhasználása. Fritz Hartungnak a német tartományok egészére kiterjedő tanulmánya a hatalmi helyzet szempontjából az egyes territóriumok közt a korai újkorig ter­jedően akkora különbségeket állapít meg, hogy egyiket sem ismeri el a tartomá­nyi „német állam” reprezentánsának. Fontos körülményként tartja számon, hogy a kutatók egy része mintaképszerű jelentőséget tulajdonít a tartományok szempontjából az osztrák hivatalszervezetnek. Ám ők sem tették fel, hogy ez a hatás túlléphette a hivatali-intézményi struktúra határát. Az „uralmi szerző­dések (Herrschaftsverträge)” vizsgálata alapján szerzőnk német jellegzetesség­nek tekinti (ami Magyarországra nem jellemző), hogy a rendiség sehol nem fej­lődött a tartományúrral valóban egyenrangú és az államot hordozó tényezővé. A német rendek soha nem törekedtek — a magyar fejlődéstől eltérően — a feje­delem kormányzásának tartós és intézményes befolyásolására, s általában nem akartak túlmenni a maguk közvetlen szféráinak és érdekeinek a védelmén. A rendek gyakran emlegetett uniói a saját rendi külön jogok és különállás megőr­zését célozták. Hartung szerint jellemző módon azok az uniók voltak a legerő­sebbek, amelyeket valamely rend tagjai a maguk territóriumán kívüli, más tar­tományban élő rendjükbeliekkel kötöttek, sőt a saját tartományuk államaira veszélyes módon érvényesítettek. Am ritkábban voltak tartósak, pl. egyazon territórium lovagjai és polgárai közt a közös védelem céljából kötött uniók. Né­metországban a legfejlettebb a bajor tartományi rendiség volt. Azonban itt a territoriális rendi fejlődés alapjául a fejedelmi család osztozási politikájának kö­vetkezményeként keletkező tartományrészek szolgáltak, de nem az Otto Brun­5 így jár el Kubinyi András: A városok az országos politikában, különös tekintettel Sopronra. In: A város térben és időben. Sopron kapcsolatrendszerének változásai. Szerk. Turbuly Éva, Sopron, 2002. 30., 38., 43-44. (a továbbiakban: Kubinyi 2002)

Next

/
Thumbnails
Contents