Benkő Samu: Documenta neglegta : Az 1848. évi erdélyi forradalom forrásait publikáló román akadémiai kiadványból kihagyott iratok : 1848. március 4.-1848. június 26.(Budapest, 2008)

Levéltárak

lahogy csak mégis meg kell lenni; azután hosszason mindenféle toronyát­boronyát öszvebeszéltünk. Ma újra a gubernátortól vett egy staféta következtében Ferenc Ká­rolynál voltam és a Kriegs miniszternél, Latournál. A kancellária urai már mind tisztelkedtek nálam, és hidd meg, kedves Angyalom, hogy csak lopom azt a kis időt is, mely alatt ezen leve­let néked írom. Azért elégedj meg most ennyivel és azzal, hogy Isten jó­voltából egészségem jó. Még nem vehettem egy leveledet is, drága Kicsi­déin, mely után szívemből esengek. Récsei is reggelenként sokat ül a nya­kamon. A gróf kezeit s kedves kicsideinket csókolom. Isten velünk, Lel­kecském! Mikor lehet egyszer boldogító karjaid közt oda vágyó Imréd Eredeti tisztázat. ENMLt Mikó-Rhédey család levéltára. Mikó Imre levelezése. 107. Szilágysomlyó, 1848. május 12. - Kraszna megye közgyűlése erdélytöli elszakadását jelentvén, megköszöni a Királyi Főkormány széknek eddigi őrködését és végbúcsút vesz. Nagyméltóságú Királyi Főkormányszék! Megyénk a folyó 1848 k évi nemes magyarhoni VI k törvénycikknek jelen gyűlésünkön történt kihirdetése és illetőleg teljesítésbe vétele után az anya Magyarhonnak kiegészítő részévé visszatétetvén, s mind közigaz­gatási, mind más tekintetben Erdély Nagyfejedelemségtől, ennek kormá­nyától, törvényszékeitől elszakasztatván, midőn ezt szükséges tudomás végett a nagyméltóságú Királyi Főkormányszéknek jelentjük, nem mu­laszthatjuk el egyszersmind, hogy a tisztelt Kormányszéknek eddigi vi­szonyainkban felettünki őrködését, kormányzását megköszönvén, ezennel végbúcsúnk vételét ne tegyük. Kik egyébként hazafi üdvözlettel maradunk a nagyméltóságú Ki­rályi Főkormányszék alázatos szolgái. Költ Szilágysomlyón, május 12 kén 1848 ban tartott Kraszna megye közgyűléséből Kraszna megye Egyeteme Eredeti tisztázat. MOL GP. 6592/1848.

Next

/
Thumbnails
Contents