Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)
III. Brodarics István szerémi püspök búcsúlevele I. Ferdinánd királyhoz (1527. március 18., Dévény)
5. Johannes Cuspinianus röpirata neveznek titeket, nem pedig asszonyoknak, akik csak sokaságukban bíznak, hanem úgy, mint akik saját erejükbe vetik reményüket. Törődni kell az utókorral is, azzal, hogy a görögök, illírek, bolgárok, bosnyákok, akik naponta gyötrődnek, és nyomorult szolgaságban sínylődnek, és akik szinte mind keresztények, minden módon kérlelnek, és égre nyújtott kézzel, nap mint nap aggódva kiáltoznak és jajgatnak: „(), németek, segítsetek, hozzatok segítséget a nyomorultaknak, mentsetek meg minket nemcsak a sanyarú börtöntől, amelyben tengődünk, hanem a siralmas szolgaságból és száműzetésből is.” Ez a kiáltás hangzik naponta, ó, német férfiak, ez indítson benneteket. Az egykor elveszett Euboia szabad utat nyit a Fekete-tengerre. A megszállt Rhodosz a Toszkán- és az Adriai-tenger felé tár kaput. A legyőzött Magyarország egész Németországba utat kínál. így tehát az ellenség szárazföldön és tengeren, ahol csak óhajt, szabadon közlekedhet, ha nem siettek útját állni Gondoljátok meg, ó, németek, hogy harcra termett férfiak, a keresztes Balduin, Nagy I Iugó, Boemund, Gottfried, Tankréd gyakran mily piciny csapattal támadták meg Krisztus vérszomjas ellenségeit, és arattak diadalt fölöttük. Mátyás, Magyarország néhai királya, és szülője, Hunyadi János, Magyarország kormányzója, a most közönségesen Görögfejérvárnak nevezett Belgrádot, melyet a törökök legkegyetlenebb zsarnoka ostromolt, Mohamed, akit mindenfelé a népek félelmének volt szokás nevezni, nemcsak az. ostrom alól szabadította fel, hanem le is győzte, táborából kikergette, és megcsúfolva elzavarta a Krisztus születése utáni 1463. esztendőben.b De akkor még élt Gnysi Pál,"' az idősebb Báthori István, olyan férfiak — a halhatatlan Istenre! —, akik mindennap összecsaptak, és mindig győztesen csaptak össze a törökökkel, úgyhogy ragyogó tetteiket ma is ci- teraszó mellett énekelik. Mert nem szerelmes dalokat terjesztenek ám, mint mifelénk, hanem hős vitézek tetteit, Hunyadi Jánosról, Mátyásról, Gnysi Pálról, az öreg Báthori Istvánról. Tudniillik Mátyás király életében állandó hadsereg állt fenn folytonosan. Fekete Légiónak nevezték, és minden pillanatban készen állt a törökök ellenében, táborban született és nevelkedett gyermekségétől, soha vagy csak ritkán lakott városban, és ez Mátyás király éltével együtt szűnt meg. Úgyhogy megítélésem szerint Magyarország sosem szenvedett volna ilyen csapást, ha a mieink is így vigyáznának; sosem kellene elhinniiik, ha valamely látnok effélét jövendölne. Méltán lehet rámondani korunkban a jobbágyaikat nyúzó, csak zsákmányolással törődő magyarokra azt, amit Appius Cecus — jóllehet szeme világát elvesztette — a Pürrhosz ellen indítandó háború előtt mondott Ennius szerint: Merre szaladt eszetek, mely nemrég még a helyén volt, Mígnem az őrültségbe rohantatok önmagátoktól? Es napjainkban, ezerötszázhuszonegyben, a kereszténység súlyos gyalázatára, és veszedelmére fáradság nélkül került a mostani zsarnok, Solomef kezére Nándorfejérvár, az 45 46 45. Helyesen: 1456-ban. 46. (invsi nem más, mint Kinizsi Pál.