Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)

III. Brodarics István szerémi püspök búcsúlevele I. Ferdinánd királyhoz (1527. március 18., Dévény)

III. BRODARICS ISTVÁN BÚCSÚLEVELE ÉS EGYÉB FORRÁSOK

pasztaltam ugyanis, hogy a bizalmasabb megbeszéléseket, még pozsonyi tartózkodásom idején, eltitkolták előlem, mintha gyanús személy lennék. Az pedig, hogy milyen nehéz olyan valakinek szolgálni, akiről megtudtuk, hogy gyanúsnak tart bennünket, és hogy mennyire távol áll ez jellemes embertől, mindenki számára világos. De ezenkívül már a díjazást vagy járadékot is úgy kínálták fel nekem Felségtek követei, hogy abból könnyen megérthettem: Felségtek eltávolodott tőlem. Hiszen hat hónap után, amelyet a királyné Őfelsége, de legfőképpen Felségtek szolgálatában töltöttem, úgy ajánlottak fel nekem, még leírni is restellem, ötven forintot, hogy talán fél év múlva másik ötvenet is remélhetek. Miközben pontosan tudom, Felséges Fejedelem, mit adtak és mit adnak még most is másoknak, akiknél az én pozícióm sem alábbvaló, és hogy mennyit ígértek Felségtek nevében a pártjához csatlakozóknak.

De korábban az is megesett, hogy Felségtek pozsonyi gyalogosai, akiket sem én, sem az enyéim közül senki egy szóval sem sértett meg, az éjszaka közepén, amikor én is és házam népe is első álmunkat aludtuk, karddal és puskával megrohanták szálláshelyemet, és ha be tudták volna törni a ház kapuját, cseppnyi kétségem sincs, hogy fivéremmel és cselédségemmel egyetemben a legkegyedenebbül lemészároltak volna. Egyik szolgámat így is súlyosan megsebezte egyikük, aki, nem tudom milyen ürüggyel, titkon már korábban belopózott a házba. Emiatt számtalanszor panaszt emeltem, kérvényeztem, ítéletért folyamodtam, de soha nem találtam meghallgatásra.

Ehhez járultak még a Johannes Cuspinianus röpiratában nemzetünkre szórt vádak, ahol gyávának és árulónak neveznek bennünket, olyan bűnös fajzatnak, melyet sem a föld, sem az ég nem tud elviselni, és ahol a keresztény fejedelmeket arra ösztönzik és buzdítják, hogy gyökerestől irtsanak ki és töröljenek el bennünket a világból.

Hozzájárult ehhez még sok más is, hogy a lutheranizmus ocsmány fertőjéről ne is szóljak, amelytől roppant mód féltem Magyarországot. És bár tudom, hogy Felségtek hithű keresztény, mégis azt mondom, volt nem kevés más dolog, amiről nem tagadhatom, hogy a legnagyobb mértékben felzaklatott és felzaklat. Ám annyira vágytam Felségteket szolgálni, hogy mindezeket magamba fojtottam volna, és magamba is fojtanám, és ahogy eddig tettem, barátaim támogatásával megmaradnék Felségtek hűségén, de amikor a hazáról van szó, melynek mind adósai vagyunk, annak szabadságáról, melyet óvni és utolsó csepp vérünkig védeni tartozunk, Felségtek bocsánatát kérve kénytelen vagyok azt tenni, amiről úgy vélem, hogy inkább hazám, mint Felségtek javát szolgálja.

Mivel pedig biztosan tudom, hogy a soron következő országgyűlésen azzal fognak megvádolni, hogy miután a királyt megölték, az ország pecsétjét, amely nálam volt, Felségtekhez vittem az ország határain kívülre, és ott több, az ország kárára váló oklevelet és iratot szerkesztettem, kénytelen vagyok magamról, amennyire lehetséges, ezt a szégyenfoltot lemosni, becsületemet megvédeni, és egész Magyarország előtt, melynek a pecsét legfőbb záloga volt, tisztázni magamat. Mindezt ugyanis hamisan és csalárdul koholták ellenem, amire Felségtek a tanúm, aki igazságos uralkodóként soha nem kért tőlem ilyesmit, sőt, úgy hiszem, még csak nem is gondolt ilyesmire.

78