Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)

III. Brodarics István szerémi püspök búcsúlevele I. Ferdinánd királyhoz (1527. március 18., Dévény)

III. BRODARICS ISTVÁN BÚCSÚLEVELE ÉS EGYÉB FORRÁSOK

e medio sublato sigillum16 regni, quod apud me erat, ad Vestram Maiestatem extra regni limites detulerim, atque ibi plura in regni praeiudicium diplomata ac litteras confecerim, cogor, quantum possum, hane nótám diluere, et honorem meum defendere, ac me super his coram tota Hungária, cuius illud erat praecipuum pignus, expurgare. Haec enim esse alsa et falso in me conficta. Vestra Maiestas est mihi testis, quae veluti iustissimus princeps a me talia nunquam expetivit, immo credo ne cogitavit quidem.

Neque item negligere possum earn notam, quam mihi cum aliis in hoc ipso conventu infligere nituntur, quod et coram Maiestate Reginali ac dominis consiliariis heri aperte dixi hominis prorsus imprudentis et famae suae prodigi esse existimans, pro causa, quam non videat satis firmis fundatam radicibus iustam proscriptionis ac perduellionis notam a patria suscipere.

Supplicaturus semper, dum vivam, Vestrae Maiestati, uti pio, iusto et vero catholico principi, ut in Hungária quoque adipiscenda non aliud faciat, quam quod in minoribus regnis suae ditioni subiieendis fecit. Bohemia videlicet Slesia, Moravia, ad quae licet ei per regum nostrorum serenissimorum alterius filiam, alterius sororem, inclitam dominam reginam Annám'7 ius competeret apertissimum, ea tarnen modestia usa est Vestra Maiestas, ut non prius illarum provinciarum vei titulum sibi usurpaverit, quam non quattuor aut quinque personarum18 19 sed communibus omnium populorum votis ac suffragiis in principem eligeretur.1'' Non patiatur se illorum seduci consiliis, qui ei vel pactis illis et conventionibus antiquis, vel iure geniturae, vel hoc novo elecdonis genere ius aliquod competere ad Hungáriám fortasse affirmant. Veritatem potius amplectatur, quam istorum vanas opiniones.

Cogitet, si rehquias potius miserae nationis, quam nationem de Christiana Republica, de regnis et serenissimis maioribus suis, de se certe optime meritam armis aggressa

16. A pecséttel kapcsolatban vő. Brođarics 1526. novemberi, Andrzej Krzycki przemyáli püspöknek és Jan Tarnowski wojnici várnagynak írott levelét (lásd teljes terjedelmében a I1I/7. alfejezetben az 1. szám alatt), amelyben azt állítja, hogy a királyi pecsétet a visszaélések elkerülése végett összetörték. 1 áz szinte biztosan megfelelt a valóságnak, hiszen egyrészt ez volt a korabeli gyakorlat, másrészt az uralkodó halálával pecsétje érvényét vesztette, azaz ez alatt özvegye, Mária királyné vagy Ferdinánd választott magyar király egyébként sem állíthatott volna ki okleveleket.

17. jagellé) Anna (1503—1547), 1521-téíl Habsburg I. Ferdinánd felesége, Jagelló II. Ulászló király leánya és 11. Lajos nővére volt.

18. Kz nem felel meg a valóságnak, hiszen a Ferdinándot királlyá választó pozsonyi országgyűlésen ennél jóval több országos világi és egyházi főméltóság, valamint magyar és horvát nagyúr, illetve hivatalnok - köztük maga Brođarics István — vett részt. Ráadásul országos befolyásuk legalább akkora, séít ténylegesen számottevően jelentősebb volt, mint a Szapolyait támogató nagyuraké. Lásd az 1/2. alfejezetekben leírtakat, illetve C. T'OT'H Norbert: Ecsedi Bátori István nádor pozsonyi tartózkodásának számadáskönyve. Adalékok Magyarország 1526 végi politikatörténetéhez. In: Levéltári Közlemények. 80. (2009) 173-174.

19. Míg Ferdinánd örökösödési jogát (Erbrecht) a cseh rendek nem ismerték el, és 1526. október 23-án a prágai Szent Vitus-templomban választással emelték trónra, addig november-december foly amán a morva, a sziléziai és a lausitzi rendek elutasították a csehek döntését. Nem kívánták ugyanis érvényesnek elfogadni a prágai választást és ezzel a cseh rendek primátusát, így velük szemben elismerték jagelló Anna és általa férje, Habsburg Ferdinánd örökösödési jogát. Lásd újabban PALFFY Géza: A Klagbar Királyság és a I labs- burg Monarchia a 16. században. Budapest, 2010 (História könyvtár: Monográfiák, 27.), 56—57.

70