Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)

Tartalomjegyzék

Az 1526. évi mohácsi csatát követő kettős királyválasztással Magyaror­szág közel másfél évtizedig tartó polgárháborúba sodródott. A magyar világi és egyházi vezető réteg körében állandósultak az aktuális katonai erőviszonyokon vagy a pillanatnyi személyes érdekeken alapuló pártvál­tások. Noha mind Szapolyai János, mind Habsburg Ferdinánd király pártján akadtak olyanok, akik kezdettől fogva töretlen hűséggel, ha­lálukig szolgálták urukat, azok voltak többségben, akik a kettős királyság időszakában többször is „urat cseréltek". Brodarics István királyi kancellár a vesztes csata után először az öz­vegy királyné, Habsburg Mária pozsonyi udvarához csatlakozott, néhány hónap múlva azonban úgy döntött, elhagyva a Habsburg-tábort Budára megy, hogy Szapolyai Jánoshoz szegődjön, akinek azután haláláig meg­ingathatatlan híve maradt. A szerény köznemesi sorból az ország főpapjai és vezető hivatalnokai közé emelkedett Brodarics a ritka kevés jellemes politikusok egyike volt. Politikustársai sorában egyetlenként vállalta és részletesen meg is indokolta pártváltási szándékát: „én nemcsak sem­miféle háborús tervezgetésekben nem kívánok részt venni, de semmiféle olyan viszálykodásnak, mely hazám pusztulását jelenti, sem akarok részese lenni... Amiket teszek, nem Felségtekért teszem, akinek ugyan örömmel szolgálok, hanem csupán hazám érdekében''-írta 1527. március 18-án, Dévényben kelt levelében. Ezzel nemcsak keserű látleletet nyújtott Ferdinánd király országlásának első hónapjairól, és próbált magyaráza­tot adni saját pártváltására, hanem egyúttal az 1526 utáni évtizedek poli­tikatörténetének egyik legérdekesebb és legértékesebb dokumentumát vetette papírra. Ma már nem lehet megállapítani, hogy miért nem került a királyi le­véltárba ez a felbecsülhetetlen értékű nemzeti kultúrtörténeti emlék. Ta­lány az is, hogy létezésére és elkallódására miért csak akkor derült fény, amikor néhány évszázaddal később felbukkant a műkereskedelemben. A nevezetes levél azonban több évszázados vándorlás után most oda került, ahol méltó helyet és szerepet kaphat. A Magyar Országos Levél­tár e kötetben mind fizikai valójában, mind tartalmi értékében bemutatja az érdeklődőknek a kora újkori magyar történelemnek ezt a ma embere számára is számos tanulsággal szolgáló, tisztességből és hazaszeretetből példát adó, értékes forrását. A Magyar Országos Levéltár maradandó értékű iratvásárlásait, ezen keresztül közművelődési és ismeretterjesztő tevékenységét támogatja: nka ■Ü*

Next

/
Thumbnails
Contents