Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)
III. Brodarics István szerémi püspök búcsúlevele I. Ferdinánd királyhoz (1527. március 18., Dévény)
6. Brodancs István leírása a mohácsi csatéról helyen keresztül, ahol kevéssel előbb ujjongva, a győzelem reményével eltelve jöttünk, és a táborhelyen át, melyet az ellenség előzőleg úgy szétrombolt és elpusztított, hogy szinte nyoma veszett, és mindenütt szanaszét hevertek azoknak a hullái, akik a táborban maradtak. Az ellenség, látva a mieink futását, vagy azért, mert cselt szimatolt, vagy mert kimerült a csatában, sokáig zárt sorokban maradt, és csak az éjszakai sötétség beállta előtt indult a mieink üldözésére. Ez a dolog, és hogy az éjszaka nemsokára sűrű záporral együtt megérkezett, sok embernek vált üdvére. A szabályos ütközet körülbelül másfél órán keresztül tartott. Abban a vizenyős mélységben is jó néhányan pusztultak el, mert később ott, Mohács fölött fél mérföldnyire egy falucska alatt, melyet Cselének nevezünk, és amely környék akkor a Duna áradása miatt a szokásosnál több víz alatt állt, egy mere- délyes szakadékban találták meg a király testét, akiről némelyek azt mondták, hogy maga is amott esett el, itt fulladt vízbe lovastul úgy, ahogy volt, fegyverben, amely helyen sokan mások is elvesztek, és a közelben megtalálták Trepka András és Aczél István testét. A szerzetes állítólag az első sorokban hősiesen harcolva hullt el, törzséről levágott fejét másnap hosszú lándzsára tűzve, diadalmenetben hordozták körül az ellenség táborában, mondják, hogy később a császár sátra előtt állt. A csatát követő napon a foglyok közül ezerötszázat, közte a főnemesség nagy részét egybegyűjtötték, és a győztes sereg előtt lefejezték, a császár vérükkel áldozván isteneiknek; a foglyok közül néhányat meghagytak, hogy legyen, akit a császár és Ibrahim pasa kifaggathat a szükséges tudnivalók felől. Köztük volt Miklós, vezetéknevén Herczegh, ami magyarul vezért jelent, akit csakugyan hercegnek és királyi kincstartónak hittek, aztán Prileski János és Maczeyowski János lengyelek, mindketten királyi kamarai tisztviselők, akiktől később, mikor a királynéhoz visszatértek, sok mindent megtudtunk, amit a történetírói tömörség most nem enged elbeszélni. Megmaradt Fekete Mihály és Majtényi Bertalan, akiket később nagy pénzen váltottak ki. Ebben az ütközetben és menekülés közben a királyon kívül elveszett a főpapok közül Szálkái László esztergomi, Tömöri Pál kalocsai érsek, a hadvezér, Perényi Ferenc váradi, Móré Fülöp pécsi, Paksy Balázs győri, Csaholy Ferenc Csanádi, Palinai György boszniai püspök, a bárók közül Szapolyai György szepesi gróf, a másik hadvezér, Drágffy János országbíró, Országit Ferenc a kamarások, Korlátkői Péter és Trepka András az ajtónál- lók, Horváth Simon a királyi pohárnokok mestere, Széchy Tamás, Perényi Gábor, Sárkány Ambrus, Pálóczy Antal, Csetényi Mátyás, Frangepán gróf, Bánffy Zsigmond, Hampó Ferenc, Batthyány jános, a cseh Slyk István és sok más cseh meg morva, az ország nemesebbjei és tehetősebbjei közül Balassa Ferenc, Tárczay Miklós, Paksy János, Istvánffy János, Várdai Imre, Podmaniczky Mihály, Orlovcsics Gergely zenggi kapitány, Aczél István pozsonyi várnagy, Pogány Zsigmond, Tornallyai János, Kállay János és István, Forgách Miklós, rajtuk kívül tekintélyes nemesek vagy ötszázan és még lovagok három- vagy négyezren. A gyalogosokból igen kevés menekült meg, volt pedig mintegy 123
