Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)

III. Brodarics István szerémi püspök búcsúlevele I. Ferdinánd királyhoz (1527. március 18., Dévény)

<$>

oxo <8>

III. BRODARIC5 ISTVÁN BÚCSÚLEVELE ÉS EGYÉB FORRÁSOK

i

A

A

f

" v % *■ '■

Á

"l '% / '

. \ £ C . *

V

V V

i 1

/ t ' / w <

■ i

,

•z // \ < <

f, *

.

Sasszárnnyal díszített huszár tárcsapajzs Magyar Nemzeti Múzeum, Fegyvertár, 55.39.53.1 (16. század második Fele)

templommal, ennek Földvár a neve, ott helyezkedtek el az ellenséges lövegek. Később, a csata vége felé, saját szemünkkel láttuk, hogy ez a hely hemzseg az ellenségtől, főként az úgynevezett janicsároktól, akik, ami csak volt a falu házikóin túl, hosszú sorban mindent elfoglaltak, később ismeretessé vált, hogy a császár köztük volt. Az ágyúk úgy helyezkedtek itt el, mint valami völgyben, ezért a mieinknek sokkal kevesebbet árthattak, mintha a síkon lettek volna, és inkább félelmet, mint kárt okoztak. A hadrend azon a helyen és napon, amit mondtunk, azon a módon, ahogy mondtuk, kevéssel napkelte után elrendezkedvén (ez a nap pedig derült és ugyancsak csendes volt), a nádor elővezette a királyt arról a helyről, melyről említettük, hogy számára kijelöltetett, és — mint három nappal korábban is tette - végigvezette a hadsereg előtt, ezzel mindenki meggyőződhetett jelenlétéről, amiben egyesek kételkedtek, majd kijelentette, hogy a hazáért, Krisztus Isten szent vallásáért, hitveseikért és gyermekeikért a végsőkre, a halálra is el van szánva. Viselkedjenek hát maguk is bátor férfiként, emlékezzenek arra, hogy magyarok, hogy mind maguk, mind hajdani őseik, ezek a nevezetes hősök, a keresztény közösség legbátrabb védelmezői, sok alkalommal mily fényes dicsőséget arattak ugyanazon ellenség fölött, mellyel most fognak megküzdeni; az ellenség sokaságától nem kell megrettenni, mert nem a sokaságban, hanem a katonai erőben áll a győzelem. Maga Isten is alászáll a magasból azok mellé, akik az ő szent vallásáért harcolnak, az ő kezükbe van letéve — úgymond - nemcsak a hazának, melynek elfoglalására jött az ellenség, hanem az egész keresztény társadalomnak is az üdve. Miután a nádor és hasonlóképpen a király is valamennyi sor előtt ellovagolva ilyeneket és efféléket mondott, a király ismét elfoglalta helyét és sorát.

Azután a nap nagyobb részét az ellenségre való várakozásban töltöttük; ez most nem küldött ki annyi előőrsöt, ami a mieinkkel könnyű csetepatékat és előcsatáro- zásokat szokott vívni, hanem mindaddig meghúzódott ama dombok mögött, kétségben hagyva afelől, vajon a mieinket akarja-e azokba a szűk járatokba becsalni, vagy az ütközetet másnapra halasztva ezen az éjszakán váratlanul ránk ront a táborban, és elsöpör, ami a katonák és ágyúk bősége következtében nem esett nehezére, vagy pedig hogy a csatára való hosszú várakozással elcsigázzon minket. Hogy mit is akart hát ezzel az ellenség, arról bizony nincs tudomásom. Mindenesetre csaknem egész nap feszültségben hagyott bennünket. így szorongva és várakozva, mikor a nap már nyugatra hajlott, a völgyben, mely tőlünk jobbra húzódott a dombok alatt, föltűnt egy ellenséges hadoszlop, csendben vonulva, csak a lándzsahegyek árulták el. A szerzetes ezért, úgy vélekedve, hogy ezek vagy táborunkat megtámadni, vagy minket bekeríteni jönnek, ami igaz is volt, az első sorból a királyhoz vágtatva megparancsolta Ráskay Gáspárnak és a másik kettőnek, akik — mint mondtuk — a király testőréül rendeltettek, hogy menjen kipuhatolni, ugyan mit terveinek azok, és, ha lehetséges, kényszerítse őket visszatérésre. O, nem feledkezvén meg arról, milyen parancsot kapott korábban a király őrizetével kapcsolatban, ezt a megbízatást, amilyen tisztelettel csak lehetett, elhárította, végül azonban, mikor látta, hogy a szerzetes követelőzik, a király pedig nem tiltakozik ennek utasítása ellen,

o$o <M> o$« 120 <^o <M> <%>